Csokonai Vitéz Mihály: Piramis és Thisbé históriájának lefordítása
Piramis és Thisbé históriájának lefordítása
Hát már örökké a mézes szerelemnek
Hát az édes méznek élesztő harmatja
Hát a vígasságnak legvídámabb pontja
Hát mikor egünkön a fényes nappalnak
Akkor is hirtelen a gyászos éjjelnek
Hát mikor a Fébus büszke paripája
Akkor is mennykővel terhes zűrzavarnak
Óh, kegyetlen Vénus kevély urasága
Hány ezret a vídám öröm közepébe
Mit hozom elő, hogy a bőlcs Ulissesnek
Mit említem azt, hogy Piramisnak páros
Írnám, de pennámnak sok segítség kéne,
Két kinyílt rózsáit mondd a természetnek,
Kiket, Semiramis városa hol volt, ott
Piramisba lévő díszes furcsaságnak
Szép deli termete ifjú formájának,
Mikor ennek testét kiformálta, ott a
Így mások, mivel az előttök kedvesnek
Thisbé szívét amint indúlati várták,
Thisbén is a tiszta természet az oka,
Melyben csak szívének, mint ígéző nyílnak,
Mosolygó ajjaki mindenestől fogva
Nyaka s mellye merő elefánt-tetemnek
Gyönyörűségével kínálgató térség
Mint míg a felhővel lehulló havára
Vagy midőn fejünkre újonnan lehúllnak,
Úgy tiszta formába midőn teremtette,
Patyolat orcáján a fénylő csínosság
Ezeken s másokon hív szívébe annak
Közel szállások, mert kettőjök házának
| Mindenekbe fojtós mérgei teremnek? |
| Alatt a szerelem mérgét kóstoltatja? |
| Komor esetünkkel kedvünket elbontja? |
| Szikrázó lovai frissebben nyargalnak, |
| Siralmas órái tőlem teldegelnek? |
| Lángjától fénylik az istenek hazája, |
| Rettentő zúgási szívünkbe zavarnak? |
| Már hány ezret a sír fenekére vága! |
| Taszíta a komor halál kebelébe! |
| Miatta lábai veszélybe sietnek? |
| Thisbéjével vala hív szíve határos? |
| Jövel, erősítsél, Múzsám, Melpoméne! |
| Újúló szemeid ezekre nézhetnek, |
| Az egyes szeretet egymásba beóltott. |
| Ázsia ifjai nyomába se hágnak. |
| Tűndöklik rózsája piros orcájának. |
| Természet egyik bőlcs remekét alkotta. |
| Szívével mindenkor víg kedvet keresnek, |
| A fátumok ennek szívébe bézárták. |
| Hogy látszik oly kéznek kitetsző nyomdoka, |
| Indúlati szállás-adásra kinyílnak. |
| A szerelem láncán tartják már megfogva, |
| Tetszének a rajta álmélkodó szemnek. |
| A rajta kitetsző szűztiszta fejérség, |
| Még ki nem tűndöklött a Fébus súgára, |
| Sértegető lábbal hozzá nem járúlnak |
| Őtet a természet szépen őltöztette. |
| Között játszadozik gyengéded pirosság, |
| Szemérmes tüzei gyakran fellobbannak. |
| Egy köz falával elrekesztve valának. |
Gyenge korokban a gyermeki időnek
Serdűlt ifjak már a szép esmeretségnek
Az a legédesebb álmok, hogy Hymennek
De jaj, a szomszédság visszavonásának
Míg a kívánt nézés megtiltó strázsája
De szerelmek tüze amennyit lappangott,
Tehát a már árva párok a kőfalnak
Amelyet megannyi idők elfolytába
De tám a természet titkos kamarája
Olyatén titkosan vajjon teremthetett,
Nem sőt soha az íly szerelmetes párok
Sőt, te szerelmes szív! még ahol a szélnek
Szemes tanácsid még ott is a beszédnek
De sírjál, Piramé! panaszolkodj, Thisbé,
Mondd: minket ez háznak itt az írigy fala
Kedvesem, az édes csókok és a vérnek
Melyek a sohajtás és a hideg falnak
Óh, te átkozott fal! átkozott épűlet!
Óh, irígy kövei a fundamentomnak,
Óh no, mi volt, hégy két kedves kedvesének
Így az irígy fallal lett panaszos hadnak
Így az elhűlt falra, mikor elhallgatnak,
Míg ismét örömre más rózsás hajnalnak
A harmatok, melyek egünk hajnalának
A meleg nap, ismét szárnyán a felhőnek,
Piramis Thisbével a megszokott hellyen,
Öszveűlnek s egymás fülébe a zúgnak
De midőn végre az édes szeretetnek
Okossággal módot keresnek, amelyen
Rendelik tehát, hogy mikor az ég alja
És mikor újjai a mákos álomnak
Szabadságot, mellyel itt nem élhetnének,
Kerűljék, hogy távol légyen ama záros
Ha pedig a strázsák közűl vehetnének
Hanem csak a Ninus temető-helyének
Közel egy terepély fehér szederfának
Amelynek csendesen híves árnyékába
Ezen okossággal végzett feltételnek
De az ígért estve óhajtott órája
De végre a Fébus aranyos Ethonja
Már alig látszik, s a Babilon várára
Mely után a nappalt kergető estvének
Végre, eljöttével a setét éjjelnek
Ide s tova sokat a mákos álomnak
Tehát Thisbe, látván strázsáit nyúgodni,
És gyenge orcáját fályollal béfedve,
Fut a sírhalomhoz, és a mondott fának
Őtet a szerelem a nádas bokornak
Amidőn, ímé, egy véres oroszlánnak
Amely felprédálván az ököraklokat,
Amelyet rettenve, hogy nem vala véle
Fut rezgő lábakon egy vadas barlangnak,
Míg tántorgó lábát futni siettette,
Ezt, mikor a szomjús oroszlán torkának
Visszatér, meglátja, és a véres fognak
Azon véres szájjal midőn elmocskolja,
Azonközbe menvén Piramis magába,
Mit? mond a többek közt, lám, amit én kések,
Talám már az egek bút reám nem hoznak,
Hát hogy elébb-elébb lábai haladnak,
Melyre rátekintvén sűrű halaványja,
Hát mikor a Thisbe véres patyolatja
Felkiált, mondván: most ezen setét éjjel
Óh egek! javára pedig az életnek
De jaj, mit beszélek? mikor én vétettem,
Én vagyok megölőd, Thisbém! vagy gyilkosság!
Vakmerő szavaim a halálnak adták,
Hogy elébb kijönnék, óh, lábaim ennek
Te, a vad ligetek s berkek oroszlánja,
Ti vadak! mindennek aki koholója
Ezen testet, melyet táplála a vétek,
De mit kések? lám, a bátrak a halálnak
A Thisbe fátyolát íly bátor szavára
A mondott fához a buborék életnek
Thisbém! szerelmem! te érted nem sajnálom,
Így minekutána szívől kesergette,
Most hogy válhatatlan szerelmem kitessék,
És hogy a gyötrelem már ne kínozhassa
Ekkor hát hirtelen, minden késedelem
Mert oldalán lévő villogó szablyának
Egyszerre mély sebbel általvereték a
És mikor a zőldes pázsitokra annak
Pirosló vérei, amelyeket tőltnek
És mikor ennek a fecskendező vérnek
Mely gyümőlcsöt a vércseppek megmosnak,
Azomba Thisbé, hogy ő is meg ne csalja
És miket beszél, már feltette magába,
Hát már azon helyen, abban a cserében,
Kétséges szavakkal mond: vajon e fának
A patakot látom, de jaj, egek atyja!
De midőn rettenve ártatlan barátja
Hogy a nagy fájdalmak róla nem engednek,
Sárga halavánnyá vált, és ajakára
Tagjai ennek a merő szeretetnek,
Belől már bús szívek zavart gondolatja
Lábai messze most e siralmas fának
De ismét azok a tartós szeretetnek
Gyenge mellyén mindjárt méltatlanúl verve
Közelítvén hozzá leeresztett hajjal,
Keserves jajjait, sok jajok között e'
Csókjait a fagyos orcákra raggatja,
"Piramus, Piramus, kedves virágszálom!
Óh, szerencsétlenség bizonytalan kára,
Piramus! szerelmem, ébredj fel, Thisbének
Halld kedves szavait édesed szájának,
Haldokló szemei a Thisbe nevének
De ablakait a halál erőszakja
Thisbének pedig hogy könnyhullása szűne,
Felkiálta, mondván sírva: "A szeretet
Ezt (óh kedves párom) a tulajdon karja
Én magamon semmi szerelmet nem szánok,
Sőt érzékenységim a kínos pokolnak
Nékem is gyenge lész arra gyenge karom,
Gyászba borúlt szülénk! minket ez az éjjel
Atyai szívetek hajoljon egy szónkra,
Ne irígyeljétek, hogy éltünk e párka
Vénus csalárdsági akit így meglopnak,
Így a gyilkos fegyver által halál pontja
Akkor az ő kedves Piramus barátja
És gyengéded csókját nyújtván hív párjának,
Így szerelmes teste ámbátor elhűle,
| Tréfáival a hív szerelemnek nőnek, |
| Lángoló tüzétől ifjú módon égnek. |
| Áldozni örvendve már párosan mennek. |
| Átkozott mérgével elszakasztatának, |
| Éjjel-nappal bézárt ajtóját strázsálja. |
| Bennek gerjesztett fel annál forróbb langot. |
| Gyenge hasadásán egy rést tapasztalnak, |
| Senki sem vett észre abba a szobába. |
| Elrejtett javait ezektől sajnálja. |
| Amit fel nem lelne az okos szeretet? |
| Szívét el nem rejtik semmiféle zárok. |
| Gyenge fúvási is általjárni félnek, |
| Nyájasságra szabad suttogást engednek. |
| Hogy szabados úton nem mehettek ki s bé. |
| Vénus bús kohába bánattal aszala. |
| Tiszta indúlati, óh, hozzád nem férnek; |
| Adott csók alatt e setétbe langalnak. |
| Testünk temiattad most nem egyesűlhet |
| Miért nem engedtek hív kívánságomnak? |
| Csókjára, látásra együvé mennének? |
| Utána bánat közt hallgatva maradnak. |
| Sohajtással forró csókokat raggatnak; |
| Aranyos súgári más napot kicsalnak. |
| Siralmas szeméből jó reggel csorgának, |
| Felső országába renddel mind feljőnek. |
| Hogy most is örömmel hív szívek betelljen, |
| Hasadékján ürmös panaszokat súgnak. |
| Íly rabi életben már nem engedhetnek, |
| Már feltett céljának kiki megfeleljen. |
| Endimionjától Diánát elcsalja, |
| Ajtaiknál minden strázsákat elnyomnak, |
| Egész bátorsággal másutt keresnének. |
| Vaskapukkal épűlt babiloni város, |
| Szabadúlást, széjjel ne tévelyegnének, |
| Szélihez mindketten együvé mennének. |
| Sűrű árnyékába mindketten futnának, |
| Egy zuhogó patak folydogál árkába. |
| Mondásán mindketten örömmel bételnek, |
| Kedvek ellen Fébust kűldeni sajnálja. |
| Gyöngyös szekerét a tengerbe levonja. |
| Tűndöklik egynéhány halavány súgára, |
| Homályos seregi elkövetkezének. |
| Mindenek szomorú, bús lárvát viselnek. |
| Altató újjai már mélyen elnyomnak. |
| Kinyitván ajtait, kezde bátorodni, |
| Otthagyja azokat már elszenderedve. |
| Árnyékába gyenge tagjai nyugvának. |
| Helyén is késztetné maradni bátornak, |
| Tajtékos fúvási vad hangokat hánynak, |
| Szomjúzott, ordítva keres patakokat, |
| Senki, Thisbe a holdvilágnál szemléle. |
| Setét barlangjába rettegve lappangnak. |
| Vékony fátyolatját Thisbe elejtette. |
| A vizek bőséggel jó italt adának, |
| Tajtéki közt mérges hangok csikorognak. |
| Körmeivel ízről-ízre darabolja, |
| Hányja-veti eszét íly kedves útjába. |
| Ím, kipótolják azt a serény lépések, |
| Vélem, hogy bánatim örömre változnak. |
| A porba nézi a nyomait a vadnak, |
| Változott orcáját az egekre hányja. |
| Kétséges szemeit arra csalogatja, |
| Két szerető szívet lát gyászos veszéllyel! |
| Méltóbbak már ennél kicsodák lehetnek? |
| Thisbémet, szerelmem, veszélyre kitettem |
| Ártatlan véreid kezeimet mossák, |
| Melyek íly veszélyre szeretni nógatták. |
| Végbevitelére semmit sem serkennek. |
| Ha kőszikla szíved éltemet nem szánja, |
| Valék: légyetek most testem koporsója. |
| Mardosó kínokkal itt megemésszétek. |
| Rettentő szívével mindég bátran állnak. |
| Felkapja, s akasztja azt a jobb karjára, |
| Végetvetni készen lábai sietnek. |
| Már nékem is éltem csak egy képzelt álom. |
| Számtalan csókokkal a ruhát illette. |
| Ezen ruhát buzgó véreim megfessék. |
| Szívemet: ím, e vér e ruhát áztassa. |
| Nélkűl, végbemegy a halálos sérelem, |
| Markolatján gyilkos kezei kapának. |
| Gyilkos fegyver által ártatlan ágyéka. |
| Gyenge tetemei hamar ledobbannak, |
| Tagjai, széjjel a levegőn süvőltnek. |
| Cseppjei a fának ágaihoz érnek, |
| Tetszenek tírusi bársony-szín pirosnak. |
| Kedvesét: a menést magának javallja, |
| Mely szerencsétlenűl járt vala útjába. |
| A változott színű fa tűnik szemében. |
| Árnyékán az elébb tagjaim nyugvának? |
| Réműlt szemeimet ott mi háborgatja? |
| Testét hív vérébe fetrengeni látja, |
| Haldokló szemei immár nehezednek. |
| Már alig szolgált egy kis éltető pára. |
| Mint a nyári levél, irtóznak, reszketnek. |
| Tanácsit, mint habot tengeren, forgatja. |
| Árnyékától, messze most szaladhatának, |
| Láncával mindenütt együvé köttetnek. |
| Nevekedett szörnyen bús szíve keserve. |
| Siratja kedvesét kettőztetett jajjal. |
| Már szintén a meghűlt sebekbe tőltötte. |
| Melyek közt íly gyászos szavait jajgatja: |
| Hát már élted nálam csak egy múló álom? |
| Mi vethette élted íly forgó kockára? |
| Zokogó szózati téged serkentének. |
| Hangjára, óh, bár még szemeid nyílnának." |
| Hallására egyszer felemelkedének, |
| Örökös álomra csendesen lerakja. |
| Véres patyolatja bús szemébe tűne. |
| Téged ezen gyászos ágyadba fektetett. |
| Én értem e gyászos hant alá takarja. |
| Charonhoz ővéle indúlni kívánok, |
| Gyötrelmiből érte mindent megkóstolnak. |
| Hogy véle éltem elvégezni akarom. |
| Örömünk közt láta íly szörnyű veszéllyel. |
| Méltóztasson minket egyes koporsónkra. |
| Elvágván, béfogja testünk setét árka. |
| Te, gyászos fa, maradj annak itt oszlopnak. |
| A keserűséget vérével kiontja." |
| Meghűlt testén magát gyengén elbocsátja |
| Gyenge lehelleti széjjel eloszlának. |
| De hamvok a setét sírba egyesűle. |
