Dsida Jenő: A költő feltámadása
a gyertya:
legyen neki fényes az út.
- Fátylat az arcra!
- A kézbe keresztet!
- Lába elé koszorút!
barnul a hulla,
a tömjénfüst gomolyogva
kicsap, sírva köhögnek,
felnyöszörögnek,
torkát köszörüli a pap.
lám, fölemelkedik
Ő.
Ajtóhoz tántorog
és kimegy Ő.
A tártölü fenyves alatt
mellébe özönlik
a hűs levegő,
meghajlik a szirti fenyő,
a sok suhogó
fa-titán.
elrohan alkonyi fényben
egy lángszinü lepke után.