Eötvös József: A ZÁSZLÓTARTÓ.
A ZÁSZLÓTARTÓ.
I.
Gyásztérein Mohácsnak
Tört vértek s fegyverek közt
| Megszűnt a nagy csata, |
| Fekszik sok dalia. |
S hol annyi bátor küzdött,
Az esti szellő sóhajt
| Oly sok szű vérezett, |
| A gyászmező felett. |
Ébren csak egy vitéz még
Romján a dúlt hazának
| Az ezerek közül; |
| Csak ő tekint körül. |
Vér foly le homlokáról,
Egész csak még a zászló, -
| Széttörve fegyvere, |
| Ezt tartja hős keze. |
Ezt tartja és körűlnéz,
És lám egy sem hiányzik,
| Számitva társait: |
| Mind, mind jelen van itt. |
Ki reggel véle jött el,
Keblében mély sebekkel,
| Mind megmaradt helyén - |
| Szenny nélkül fegyverén. |
S ő föltekint az éghez:
Sok bajnokunk veszett el,
| »Légy áldva Istenem! |
| De Árpád népe nem. |
A nép, mely ily csatát veszt,
Feltámad még a sírból
| Mely halni így tudott, |
| S még egyszer élni fog«. |
Így szól, és most tovább megy
Már csak lépése hangzik
| A pusztult téreken; |
| S a táj csendes leszen. |
II.
Mély völgynek rejtekében
Fölötte zúg a fenyves,
| Áll egy magányos lak, |
| Alatta a patak. |
A völgy körül a Mátra
Miként ha nagy falával
| Magaslik ég felé, |
| Nyugalmát védené. |
Felette tiszta égnek
Áldásként öntve fényét
| Borúl el kárpita, |
| A völgy virágira. |
S mig lenn a messze síkon
E tájnak nyugodalmát
| Naponként harcz zajog, |
| Csak ha a lomb susog - |
Zavarja, - s zúgó csermely
Itt élt régmúlt napokban
| S madárkák éneke. |
| Egy tisztelt remete. |
Nyugodtan, mint e bérczek,
S magányban, mint a csermely,
| Tisztán, miként ege, |
| Így folyt el élete. |
Hajdan, ifjabb korában,
Jól ismeré az ellen,
| A dalia nevét |
| S hatalmas fegyverét. |
S a hon, mely nem felejti
Sokszor babérral fűzé
| Győzelmes bajnokát, |
| Körűl hős homlokát. |
De hogy leszállt Mohácsnál
S nem volt miért csatázzon
| E honnak csillaga |
| A bátor dalia: |
E völgy nyugodt körében
Szivét a bú emészti,
| Rejté el bánatát; |
| A rozsda jó vasát. |
Most agg, hosszú napokban
Haja galamb-fehér lett, -
| Sok évek folytak el; |
| Nyugodtabb a kebel. |
S miként ha hó takarja
Csak itt-ott áll egy kóró
| A hervadt téreket, |
| A jég-lepel felett: |
Úgy hosszu életének
Csak itt-ott még egy emlék,
| Nehéz keservibül |
| Mely néha felmerül. |
De ha távol falukból
S az agg letérdepelve
| A nép hozzája jött |
| A feszület előtt, |
Éghez emelt kezekkel
Hogy el ne hagyja veszni
| Könyörgé istenét, |
| Letiprott nemzetét; |
Hogy el ne hagyja veszni
Hogy el ne hagyja veszni
| A szép magyar hazát, |
| Nagy Árpád magzatát: |
Akkor sejdíti néha
Hogy bár e fej megőszült,
| Az ájtatos tömeg, |
| Hogy bár e kéz remeg, - |
De egyiránt még ifjan
Szemén a könnyek érte
| Hevül ez agg kebel, |
| Még nem apadtak el. |
III.
Igy múlt a hosszu élet;
Mit rég sejdít, most érzi:
| Kifáradt a kebel, |
| Hogy végre menni kell. |
S kiket sokszor szavával
Még egyszer összegyüjti
| Vigasztalt bú között |
| A kis kunyhó körött. |
»Oh légyetek üdvözölve
Kik terhes életemnek
| Még egyszer, jámborok, |
| Baráti voltatok. |
E hosszu földi pályán
Oh légyetek üdvözölve
| Végig kisértetek, |
| Utolszor, hív sereg! |
Egy kincset rejt e kunyhó.
Megvédtem; éltem eltelt;
| Mig ifjabb volt karom, |
| Most már rátok bízom«. |
Igy szól, s megy kunyhajába
Terhétől karja reszket;
| S egy zászlóval kilép; |
| Bámulva áll a nép. |
»Im kincsem! szebb napokban
Közötte száz veszélynek
| Királyom bízta rám, - |
| Mohácsnál hordozám. |
S sok évig a kunyhóban
Im itt van, szenny nem érte
| Őriztem kincsemet. |
| E szentelt színeket. |
Büszkén lobog, mint egykor
Sok elveszett Mohácsnál
| Győzelmeink alatt; |
| De zászlónk megmaradt. |
Mátyás fényes lakában
S új zsarnokok jöhetnek
| A félhold űl Budán, |
| A zsarnokok nyomán: |
De míg e zászló meglesz
Nem fognak eltiporni
| S élnek emlékeink, |
| Győzelmes ellenink. |
A hosszu éj után a
És a korány fuvalma
| Napnak kell jőnie, |
| Fölébred majd vele. |
S ha kéz lesz, mely e zászlót
E szellő a redőket
| Fel birja tartani, |
| Ki fogja bontani. |
És újra kardot fognak
Melyek lánczot viselve
| Az elszokott kezek, |
| Megerősbültenek. |
S megtisztul a töröktől
És újra ön-hazánk lesz,
| Budának szent fala |
| Mi börtönünk vala. |
De hol van, a ki tartsa
Hol van, ki védni birja
| Vészek között, a kéz? |
| Zászlónkat, a vitéz?« |
Szólt - s ím, a mint körűlnéz,
És száz ajakról egy szó - - -
| Száz kar emelkedik |
| Mind, mind ajánlkozik: |
»Kevés egy élet, egy kar,
De mindnyájunkra bízzad
| E terhet hordani, |
| S meg fogjuk tartani«. |
S a melyet elbocsáta,
A zászlót, s most közöttük
| Száz kéz ragadja meg |
| A nép felett lebeg. |
Ő látja, s megnyugodva
Hisz zálogát jövőnknek
| Csukódik bé szeme; |
| Jó kézbe tette le! |
1863.
