Fazekas Mihály: Danaë
Danaë
Volt egy király, ki, míg szemét
Sok féltett szűzek érdemét
| Még az ág ki nem verte, |
| Fortélyosan elnyerte; |
Volt ennek egy leánykája,
Még mejje virágocskája
| Ki még nem is zsendűle, |
| Bimbózni se készűle. |
Ámor azt a praktikáját
A nyalándék ifjak száját
| Még nem is álmodozá, |
| Mint ízelítse hozzá. |
De tudta a vén, magára
Azt is, hogy majd minden vára
| Hogy nem jó egy lyányt bízni, |
| Sem lesz elég őrízni. |
Próbálta ennek előtte
Oly erejét, hogy előtte
| A kis ámori nyílnak |
| Minden zárak kinyílnak. |
Mint egy tanult vitéz, ki már
Hogy planizál, midőn egy vár
| Sok bástyákat megveve, |
| Őrizőjévé leve. |
A király úgy veti-hányja
Hogy óltalmazza leánya
| Jártas-költes elméjét, |
| Legféltőbb kincsecskéjét. |
Egyszer durva gondolatja
Hogyha lyányát bézárhatja
| Azt súgja vén fejébe, |
| Egy torony tömlöcébe, |
Melyet rézből koholtatna
Már úgy bátran truccolhatna
| Még nem hallott munkával, |
| A latrok próbájával. |
Jól van, a torony megkészül,
Lakatot vét rá vitézül
| Dana(t bévezeti, |
| S kúlcsát zsebjébe veti. |
Végre az ajtó mellé is
Ne bocsássanak felé is
| Láncol dühös ebeket, |
| Semmi teremtéseket. |
Még ki sem nyílt virágába
Itt hervadozott magába,
| Ez az ártatlan lélek, |
| Kiről én most mesélek. |
Igy sínlik a kis viola,
Valaki, midőn árkola,
| Melyet, míg ki se nyitott, |
| Egy hanttal beborított. |
Azonban az idők múltak,
Érzékenységi újultak
| Nyílt a virágszál, nőtt is, |
| A pengő fal között is. |
Nem látott ugyan szükséget,
Elegendő eleséget
| Mert a vén minden reggel |
| S csecsebecsét hordott fel. |
Sok efféle bóldogságnak
Egy ottan nőtt kivánságnak
| Uszkálván közepette, |
| Eleget nem tehete. |
Maga sem tudja, mit kíván,
Eszét segítségül híván,
| Nem is tudja képzelni. |
| A' se tud rá felelni. |
Sem itala, sem étele,
Mejje forróval van tele,
| Álom se jő szemére, |
| Hol hűl, hol hevül vére. |
Ég felé fel-felemeli
Térdel, kezeit tördeli,
| Elbágyadott szemeit, |
| Kérne, de nem tudja mit. |
De tudta ama csábítók
Ki előtt nem vala titok,
| Legtöbbet próbált feje, |
| Dana( rejtekhelye. |
Jupiter, mondom, megfejtvén
Hogy mint törölje ki a vén
| Azon rágá körmeit, |
| Őrállónak szemeit. |
Egyszer az ötlik eszébe,
Úgy tán Dana( ölébe
| Hogy essőre kén válni, |
| Le tudna folydogálni. |
Kellemkéket gyüjt rakásra,
S háromszori rázkódásra
| Kiket ölébe vészen, |
| Arany felhővé lészen. |
Egy fót kellemnek azt mondja:
A többinek arra gondja,
| Dana(t készítgessék, |
| Hogy őtet lebegtessék. |
Amazok tőlle elfutván,
S a réz toronyhoz lejutván,
| Lejjebb-lejjebb hancúznak |
| Egy nyiláson becsúsznak. |
Ott a már fellobbant szűzet
S a mejjét emésztő tűzet
| Még jobban felgerjesztik, |
| Lengésekkel élesztik. |
Most pirosra csípegetik
Majd elfojtják, s kifűzetik
| Sáppadozó orcáját, |
| Mejj-szorító ruháját. |
Fél-ájultan ágyára dűl,
Míg sok padláson keresztül
| Hánykódik, ürög-forog, |
| Az arany-köd szivárog. |
S midőn egy hízakon, szépen
Akkor talált szegény éppen
| Le akarna csordulni, |
| Az ég felé fordulni. |
S ohajtozó szívvel ekként
Az arany esső szemenként
| Hogy repesve pihegett, |
| Szöve rá ködszőnyeget. |
Azon belől hát mi esett,
Hogy Dana( teherbe esett,
| Azt magam nem láthattam, |
| Azt csak mástól hallottam. |
