Fazekas Mihály: Egy gerlice keserve
Egy gerlice keserve
Búval élek,
Bús a lélek
Óh egek! bár
Meghalnék már!
Hová kell hát lennem?
Bús a lélek
| Éjjel-nappal bennem. |
Meghalnék már!
| De mit van mit tennem? |
| Ha ti is kővé váltatok, |
| Fohászkodást nem hallatok, |
A siralom
Én italom,
Szemem közt űl,
Együtt repűl
Nyögések közt nyelem.
Én italom,
| A csuklás ételem, |
Együtt repűl
| A kesergés velem, |
| Álom helyett bú veszteget, |
| Magát a levegőeget |
Ez ágon űlt,
Kinél nem szűlt
Egy átkozott
Rácélozott,
Kinél nem szűlt
| Szebbet a természet, |
Rácélozott,
| Pattant, - elenyészett |
| A legártatlanabb pára, |
| Hogy haldoklott, utoljára |
| Sohajtva rám nézett. |
Bóldog vóltam,
Míg csókoltam,
A szomorú
S epesztő bú
Míg csókoltam,
| S csókját szedegettem, |
S epesztő bú
| Sullyát nem érzettem; |
| De minden gyönyörűségem, |
| Bóldogságom, reménységem |
| Benne elvesztettem. |
A kegyetlen
Ily véletlen
Elragadta,
S azt sem hagyta,
Ily véletlen
| Halálát nevette, |
S azt sem hagyta,
| Hogy sírjak mellette. |
| Ha társammal ily rútúl bánt, |
| Az álnok, engem miért szánt? |
| Lelőni mellette? |
Árnyékos fák!
A zöld ruhák
Szép ligetek!
Belőletek
A zöld ruhák
| Rólatok levesznek, |
Belőletek
| Hótengerek lesznek, |
| De a tavaszi melegek, |
| És az engedelmes egek |
| Újra zöldellőkké tesznek: |
De engemet
Úgy bétemet
Hogy nyílását,
Tágúlását
Úgy bétemet
| Örökre bús telem, |
Tágúlását
| Már nem is képzelem, |
| Víg napomnak felkelését, |
| Tavaszomnak derülését |
| Csak hóltomkor lelem. |
Múlt örömök!
Akkor jövök
Ha a halál
Reám talál,
Akkor jövök
| Majd össze veletek, |
Reám talál,
| S páromhoz mehetek; |
| Hogy hát ölébe juthassak, |
| Szájára csókot rakhassak, |
| Óh búk! búk! öljetek! |
