Garay János: LEVÉL VACHOTT SÁNDORHOZ.
LEVÉL VACHOTT SÁNDORHOZ.
Pest, juliusban 1846.
Te vígan éled s egyszerűn, barátom,
Künn a vidéken élted perczeit;
Boldog, mivel nem érzed a világnak
S az embereknek cselszövényeit.
Künn a vidéken élted perczeit;
Boldog, mivel nem érzed a világnak
S az embereknek cselszövényeit.
Mindenkor édes andalgás borít el,
Majd a vidáman csörgő csermelyek,
Majd berkeidnek enyhadó homálya
Lelkedben édes kéjt ébresztenek.
Majd a vidáman csörgő csermelyek,
Majd berkeidnek enyhadó homálya
Lelkedben édes kéjt ébresztenek.
S eltelve dőlsz a Músa bájölébe,
Zengesz szerelmet, és zengesz hazát,...
Egyszerre kedves nőd virágokat hoz,
S megkoszorúzza szíve dalnokát.
Zengesz szerelmet, és zengesz hazát,...
Egyszerre kedves nőd virágokat hoz,
S megkoszorúzza szíve dalnokát.
Igy múlnak évid, mig a holt falak közt
Én mint tövéről vágott ág vagyok,
S a büszke város pompás csarnokában
És czifra bábjain jéggé fagyok.
Én mint tövéről vágott ág vagyok,
S a büszke város pompás csarnokában
És czifra bábjain jéggé fagyok.
Boldog, kit a lant koszorús leányi
A szent költészet szárnyán hordanak,
Kinek lantjára s ihlett homlokára
Rózsák- s babérból fűzért fontanak.
A szent költészet szárnyán hordanak,
Kinek lantjára s ihlett homlokára
Rózsák- s babérból fűzért fontanak.
Nem bántják annak szíve nyugodalmát
A nagy világnak színjátékai,
S ha ragyogás és fény dagasztja keblét,
Az érdem bérét kérik vágyai.
A nagy világnak színjátékai,
S ha ragyogás és fény dagasztja keblét,
Az érdem bérét kérik vágyai.
És míg a hivság lelketlen csoportja
Mulékony földi élvekért siet:
Ő a dicső természet égi keblén
Nemesb valóval tölt lelket, szivet.
Mulékony földi élvekért siet:
Ő a dicső természet égi keblén
Nemesb valóval tölt lelket, szivet.
S a kis pataknak csörgő szökdelése,
A víg madárka zenge hangjai
Lesznek szerelme - s mint ezek vidámak,
Élet- s erőben dúsak dalai.
A víg madárka zenge hangjai
Lesznek szerelme - s mint ezek vidámak,
Élet- s erőben dúsak dalai.
Ah, éltem én is, éltem én, barátom,
Arkádiának báj virányain,
Csüggtem barátság- s forró szerelemnek,
Csendes középszer boldog karjain.
Arkádiának báj virányain,
Csüggtem barátság- s forró szerelemnek,
Csendes középszer boldog karjain.
Most mint az angyal, kit Isten haragja
A fényes égből el-kiszámüzött,
Állok kopár falak közé szorítva,
Járok szű nélkül szűtlen nép között.
A fényes égből el-kiszámüzött,
Állok kopár falak közé szorítva,
Járok szű nélkül szűtlen nép között.
Az ifjú álma, férfi küszködési
Partot nem érnek itten, érezem;
Mit érnek álmim, mit legszebb reményim,
Ha küzdelemben kell elvérzenem?
Partot nem érnek itten, érezem;
Mit érnek álmim, mit legszebb reményim,
Ha küzdelemben kell elvérzenem?
Mit ér a lant, hideg, kopár falak közt,
Ha zengeménye tompán visszahull;
Mit ér, ha volna koszorúm? sirok közt
A koszorú is bágyadtan virúl.
Ha zengeménye tompán visszahull;
Mit ér, ha volna koszorúm? sirok közt
A koszorú is bágyadtan virúl.
Adj csörgő csermelyt, fris szellőt, barátom!
Zengő hegyek közt árnyas berkeket,
Hol én a pap s oltárom a természet,
Hol rám a kék ég s a zöld rét nevet.
Zengő hegyek közt árnyas berkeket,
Hol én a pap s oltárom a természet,
Hol rám a kék ég s a zöld rét nevet.
Elmondom én is még ott a dal árját,
S a dal zsolozsma lészen ajkimon;
Nap és a hold lesz csendes hallgatója,
S szellők viendik völgyön, ormokon!
S a dal zsolozsma lészen ajkimon;
Nap és a hold lesz csendes hallgatója,
S szellők viendik völgyön, ormokon!
Mit bánom én, mit, hogyha hallgatóim
Közt lesznek-e, nem lesznek emberek?
Ott lesz az erdő, ott a bércz echója,
A kik dalomra tetszést intenek.
Közt lesznek-e, nem lesznek emberek?
Ott lesz az erdő, ott a bércz echója,
A kik dalomra tetszést intenek.
Ott lész te s szép nőd, ott lesz kis családom,
Anyjával a lány s két pajkos fiú...
Hol kell, barátom, mondd meg, és mi áron,
Költőnek ennél kedvesb koszorú?
Anyjával a lány s két pajkos fiú...
Hol kell, barátom, mondd meg, és mi áron,
Költőnek ennél kedvesb koszorú?
