József Attila: ÉJJEL
S a nagy halál apáca-lánya,
Sötét királylány jő szobámba.
Csöndet simít bús homlokomra,
Nem érzi, gödre mily goromba.
Nem nézi, mily kopott az ágyam,
Csak átölel a csöndbe lágyan.
És megcsókolja, bármi gyatra.
Rokkant gyereklelkem ringatja.
S miken komorság, köd borong itt,
Most megszépülnek ócska holmik.
Ha hívna atyjához fehéren:
Várlak, fiacskám, régen, régen.
Mely ama palotába intsen,
Hol rég csüggök titok-kilincsen.
Az esső s mindenütt kopogtat:
Halottak vagytok, csúf halottak.