József Attila: TÁVOLI ÉNEK
TÁVOLI ÉNEK
Ajkam hiába is haraptad,
Lehámlik róla már a bőr.
S emlékemen se csókol ajkad,
Csak úgy piroslik messziről.
Lehámlik róla már a bőr.
S emlékemen se csókol ajkad,
Csak úgy piroslik messziről.
Csak úgy piroslik messziről, mint
Lámpás sötét mezőbe lenn,
Hol már nincsen nap és idő sincs,
Fölötte néma végtelen.
Lámpás sötét mezőbe lenn,
Hol már nincsen nap és idő sincs,
Fölötte néma végtelen.
S a lámpás zárt üvegje koppan,
Rászáll nehány szép éjbogár,
Rászáll, futos, lehull halottan:
A lángra mind halott-sovár.
Rászáll nehány szép éjbogár,
Rászáll, futos, lehull halottan:
A lángra mind halott-sovár.
S a lámpás ég piros szinében,
Fölötte hűvös szél suhan,
A Távol száll a véren, éren
És szívem megremeg busan.
Fölötte hűvös szél suhan,
A Távol száll a véren, éren
És szívem megremeg busan.
Ajkad nekem csak úgy piroslik,
Mint messzi vágy fájó sziven.
Tört színe nem vakít, nem oszlik,
Csak ring a bánat mélyiben.
Mint messzi vágy fájó sziven.
Tört színe nem vakít, nem oszlik,
Csak ring a bánat mélyiben.
1923. jan. vége
