Juhász Gyula: Haza...
Haza...
Már dalolnak az út mentén a nyárfák,
Már száll a szélben a futóhomok,
Már szürkülnek a méla tanyaházak,
A vonat füstje a földön borong.
Már száll a szélben a futóhomok,
Már szürkülnek a méla tanyaházak,
A vonat füstje a földön borong.
Már integet magányos némasággal
Az a tájék, mely mindig visszavon,
Az a tájék, mely elértette mindég
Az én rokontalan, nagy bánatom'!
Az a tájék, mely mindig visszavon,
Az a tájék, mely elértette mindég
Az én rokontalan, nagy bánatom'!
Magányos puszták fiának születtem,
Delelőn lomhán mélázgatni, én,
Végigterülni jegenye árnyékán
S álmodozni az alvó föld szivén.
Delelőn lomhán mélázgatni, én,
Végigterülni jegenye árnyékán
S álmodozni az alvó föld szivén.
Elborulások fiának születtem,
Kit nem ismert bánatok árnya nyom
S hervadt levéllel takarózva hervad
Őszök ködében a rőt avaron
Kit nem ismert bánatok árnya nyom
S hervadt levéllel takarózva hervad
Őszök ködében a rőt avaron
Kivert egy átok zsivajba, kacajba,
Most hazatértem, most köszöntelek,
Mint elszáradt kóró, ha visszaszállong,
Bánatos rónák, bús testvéretek.
Most hazatértem, most köszöntelek,
Mint elszáradt kóró, ha visszaszállong,
Bánatos rónák, bús testvéretek.
