Juhász Gyula: Tömörkény Istvánnak
Tömörkény Istvánnak
Napos tájak...csöndes, öreg tanyák,
Bús szikesek, szürkéllő füzesek,
Ó elhagyott, magányos földanyánk
Be napos vagy s én oly borús, beteg.
Be jó is volna rádborulni némán,
Mint nyári csöndben fölleges, sötét árny
S pihenni rajtad, termő televény,
Napos tájak... tőletek jöttem én.
Bús szikesek, szürkéllő füzesek,
Ó elhagyott, magányos földanyánk
Be napos vagy s én oly borús, beteg.
Be jó is volna rádborulni némán,
Mint nyári csöndben fölleges, sötét árny
S pihenni rajtad, termő televény,
Napos tájak... tőletek jöttem én.
Jó magyarok a földön és vizen,
Parasztok csöndesen, magányosan,
Kik éltek csak s nem érti senki sem
E dús anya oly búsan mért fogan?
Be jó is volna tihozzátok állni,
Valami nagy, új aratásra várni,
Míg ápol a föld s altat feketén...
Bús magyarok! Tőletek jöttem én!
Parasztok csöndesen, magányosan,
Kik éltek csak s nem érti senki sem
E dús anya oly búsan mért fogan?
Be jó is volna tihozzátok állni,
Valami nagy, új aratásra várni,
Míg ápol a föld s altat feketén...
Bús magyarok! Tőletek jöttem én!
