Juhász Gyula: Tonuzóba sírja felett
Tonuzóba sírja felett
Abádi rév táján ha jártok
Tarajos felhőrom alatt,
Mondjatok valami fohászt ott,
Hogy lenn nyugodjanak!
Tarajos felhőrom alatt,
Mondjatok valami fohászt ott,
Hogy lenn nyugodjanak!
Ez a fohász oly mélyből jöjjön,
Mint ezer esztendő maga,
Lélekből, mely borong örökkön,
Mert leszállt csillaga!
Mint ezer esztendő maga,
Lélekből, mely borong örökkön,
Mert leszállt csillaga!
Lélekből, amely egy velük,
Kik párosan ott alszanak,
Tonuzóba, a gőgös ük
S felesége alant.
Kik párosan ott alszanak,
Tonuzóba, a gőgös ük
S felesége alant.
Mert ősi hitükért vesztek ők,
Mely öreg, mint e kehes világ,
Vén, mint őserdők, legelők
És az örök csirák.
Mely öreg, mint e kehes világ,
Vén, mint őserdők, legelők
És az örök csirák.
Abádi rév táján ha jártok,
Mondjátok el az ősi fohászt,
A fohászt, amely nem búg homályban,
Mint ódon orgonák.
Mondjátok el az ősi fohászt,
A fohászt, amely nem búg homályban,
Mint ódon orgonák.
A fohászt, amely lélekből buggyan,
Mely süvölt, harsog és dadog,
Melyre Kelet taníta hajdan,
Néhai magyarok!
Mely süvölt, harsog és dadog,
Melyre Kelet taníta hajdan,
Néhai magyarok!
