Juhász Gyula: Magyarok Pesten
Zöld aranyában égnek a tetők,
Piros, kék gömbök szállnának magasba
S rövid pórázon csak libegnek ők.
Hiúság baktat csillogó uton,
Piros, kék gömbök módján fönn lebegni
Az élet színén, büszkén, ámulón.
Megállít két bús bálvány, két anyó.
Matyóhímzéssel jöttek Pestre, tarkán
És most delelnek: előttük motyó.
A tarka hímzésen táncol, kacag,
Ott tündököl, mint Ázsia varázsa
S a tömeg elmegy mellette, a vak.
E szép holmikba, ősi vágyakat
Szőttek beléjük s e keleti pompa
Az egyetlen, mi nékik megmaradt.
A robogásos útra rámered.
Oly furcsa nékik mind e lárma, látvány,
Testvéreim ők s itt idegenek.