Juhász Gyula: Szonett
Szonett
Tarján Nórának
Bizony nehéz út a művészet útja,
Én vallom ezt, ki túl az út felén
Már ballagok a régi nótát fújva
S derűs lemondón látom: nincs remény.
Én vallom ezt, ki túl az út felén
Már ballagok a régi nótát fújva
S derűs lemondón látom: nincs remény.
De szép az emlék, mely az ifjúságból
Felém ragyog, mint áldozón a nap,
Ha már tüze csupán pislogva lángol,
Melege annál barátságosabb.
Felém ragyog, mint áldozón a nap,
Ha már tüze csupán pislogva lángol,
Melege annál barátságosabb.
Az emlék megszépíti bánatunkat
És bánatunk lassan emlékre válik
S míg eljutunk szép csöndesen odáig,
És bánatunk lassan emlékre válik
S míg eljutunk szép csöndesen odáig,
Hol ránk várnak a régen múltba húnytak:
Ifjú mosoly és rózsa még akadnak,
Visszfényei a tűnő alkonyatnak!
Ifjú mosoly és rózsa még akadnak,
Visszfényei a tűnő alkonyatnak!
