Kaffka Margit: AZ EGYSZERI, IFJÚ LEÁNYOK
Virágos lombok dombján, így csevegtek:
Hogy szép-voltunk halványul, mint a hold,
Arcunk már nem sugároz édesen,
Hajunk sem éjszín, mint hajdanta volt;
Mit felelünk? Ki látja önmagát?
Ki havat ráz fejünkre, arcunkba fú? -
Ott benn a tükörlap megett!
Onnét fenyeget
A Tél, a Szél, a gonosz Bú!
Ott ül; csak ott él!
Nincs itt miköztünk!
Jaj, kacajba, dalba szökjünk!
Táncoljunk körben!...
Nincs, nincs másutt, - csak a tükörben.