Kaffka Margit: UDVARI DÁMÁK
Zárva a kapuk, a palota alszik;
A virágágyak éji illata száll.
Szagos fűzért az Égnyító gallya fon;
Két karcsú dáma összefogódzva áll.
Szűzi alakjuk összehajlik lágyan...
Egyiknek ajkán már-már ébred a szó.
Mely élte titkát hév panaszba ölje,
Fojtott kínját testvérbúvá közölje.
Riadva egyszer még a sűrűbe néz,
Nem les-é áruló? Már-már beszél.
Két zöld, parázsló szem felé mered!
Ellenséges, gonosz smaragdszemek...
Egy papagáj!... Felsóhajt és elhallgat.