Kisfaludy Sándor: VIOLA ÉS PIPACS VAGY HAMIS BARÁT.
Hamis barát! legrosszabb rossz,
A földön, hol ember él: |
Veszély s gyakran halál kél, |
Mond erről egy esetet. |
Itt vak sors nem lehetett. |
A Bakonynak vadonjában,
Hol visszhangok felelnek, |
Hol a sasok fészkelnek, |
Uralva sok jobbágytól, - |
Áhítva sok szívvágytól. |
A vár ura Ráthold Ipoly -
Egykor bátor és erős |
Most már éltes, béna hős. |
Megvagdalva, szúrdalva |
Most is bosszút forralva. |
Életének egyetlenegy
Öröme, szép leánya, |
Sok nősző vágy iránya. |
Kellemei s bájai |
S lőnek szívek lángjai. |
A szűz titkos magányban nőtt,
Mint erdei ibolya, |
Neve is lőn Viola. |
A hivő nép tömege |
Nősző urak serege. |
A várba fel, a várból le
Forrton forrván a vendég, |
Ráthold vára folyvást ég; |
Némán pirúl rózsája, |
Imezt dörgi hozzája: |
«A vad pogány martaléka
Levék, a mint látjátok! |
Szólok hát most hozzátok: |
Látom, soknak szándéka? |
Csalfa remény játéka: |
Mert esküszöm égre, földre, -
S ég s föld örök Urára, |
S kínos keresztfájára! |
S vele minden kincsemet, |
Vérig boszúl engemet. |
Ki legtöbb szent ereklyét hoz,
Sebem mérgét fojtani, |
Boszúm szomját oltani; |
S lakand Ráthold várában |
Szép Viola karjában.» |
Mihelyt imígy nyilatkozék
Ráthold dörgő szavával, |
A tömjénnel s myrhával. |
Ráthold zordon szaváig, |
Puszta s komor sokáig. |
A nőszők letakarodván
A várból és köréből, |
S kicsacsogja szirtéből, |
Reményt vesztett mérgében, |
Szíve kicsinységében. |
«Nem kell! (úgymond egyik róka)
Sem oly gazdag, sem oly szép, |
Minden más nő csak cserép.» |
Oly fellengő s képtelen; |
Ha nem bolond, - esztelen.» |
«Ha egy király tenné ezt fel
Csudaszép leányáért |
S gyémánt koronájáért; |
Nem csudálnám; de így hát |
Mind várát, mind leányát.» |
«Haha! (kiált egy negyedik),
Ész legyen itt tartalék: |
Kard és dárda martalék.» |
Vért ontok majd érette, - |
Hol száz hölgy él helyette.» |
«Hallgassatok! (szól egy bölcsebb)
Violának nagy ára |
Kívánságtok daczára. |
S Violát ne sértsétek |
Kezét fel nem érétek.» |
Kettő a hős, kit nem rettent
Ráthold vér- s harczfeltéte; |
A feltétben részvéte. |
Zabolcs vezér véréből; |
Külföld adta neméből. |
«Elfogadom feltételed
Szép Viola kezéért; |
S néked ontni pogány vért.» |
S mindenről, mit teendek, |
Bizonyítványt veendek.» |
«Istentől függ (sohajtja Csák)
Jó s balsorsa tettemnek; |
Lesz bánatja keblemnek.» |
Kívánatom lángjának, |
Kezét szép Violának. |
Csák barátom veszni készűl.
Talán előérzet ez? - |
Vagy - talán csak bajnok-szesz |
A világon minden jót; |
És a kora koporsót.» |
«Nem kivánom fejtegetni
Kebleteknek érzelmét. |
Szavatoknak értelmét. |
Apám adja kezemet; |
Bírja vagy nem, szívemet. |
Keled! te jó szerencsédet
Bizonyosnak tartod már? - |
Fájjon is az másnak bár! - |
Most is rezg még keblemben; |
A mit - érzek szívemben. |
Legyen úgy, mint érdemeljük
Istenünknek irgalmát: |
Tette méltó jutalmát!» |
Szívek riadjanak bár, |
Fejdelmi szerencse vár.» |
S megy a két hős, kevés magyar
Bajnok társaságában, |
Járt kereszthad nyomában, |
Néki Péter remete; |
Rendben s díszszel vezete. |
Egy év jár el. Semmi híre
Sem Csáknak, sem Kelednek. |
Öntettökkel kérkednek. |
Mely a próbát kiállja: |
Jeruzsálem királya. - |
Ráthold vára néma s csendes,
Mint egy kőből rakott sír. |
Hogy Viola gyakran sír. |
Látogatni vén Ipolyt, |
Bú s öröm közt együtt folyt. |
«Dörgve forg a malomkerék;
Zúg, locsog gyöngy patakom. |
Hogy megzörrent ablakom; - |
S rá kötém zöld szalagom. |
Ha megjön, mind rá rakom.» |
Imígy dudol molnár Margit,
Egy piros, szép, dajna lány, |
S ajka szinte szikrát hány. |
Csák daliás dárdása. |
Barna szeme már lássa. |
Dudol Pipacs (csak ez neve)
Egy tölgy dombor tövében, |
Kendőt szeg ott ültében. |
(Okoskodik magában) |
S a szó elfúl torkában. |
Mert közel hall háta megett
A sürűben zörrenést, |
Vas és fegyvercsörrenést. |
Atyjához a malomba. |
Előrohan ott nyomba'. |
S előrobban három lovag
Harczot viselt alakban, |
Pánczélban és sisakban. |
Mert vasrostély fedezi |
Harsány szóval kérdezi: |
«Földi! mondsza: mi zaj zúg le
Ipoly úrnak várából? |
Mit értsünk e lármából? - |
Máskor csendesb volt e vár. |
Tán kontyot is váltott már? -» |
«Él még Ráthold, - s leánya is
(Így válaszol a molnár.) |
Bánatjában sírva bár: |
Csák a harczban elesett; |
De gyűlöltebb Keled lett.» |
«Fel a várba! (mond a lovag,
Kit tarthatni elsőnek) |
A sorsnak és időnek! -» |
Tartóztatja lovát még, |
Dajna Pipacs miként ég. |
«Jó napot, szép Pipacs húgom!
Ne bújj el, mert hiába: |
Mint pipacs a búzába'.» |
Ha már el nem búhatok. |
«Ám! (mond ez) ha tudhatok.» |
«A hol jártál, hallottad-e
Nevét, hírét - Kupornak? |
Tartánk őt itt s bátornak.» |
A harczban fogolylyá lőn; |
Már hat feleséget vőn.» |
Pipacs, liliommá válva,
Kiáltja bús mérgébe': |
És hat feleségébe!» |
Méreg cseppek forrának, |
Utána két társának. - |
Ráthold vára mozog, zajog,
Forr az elegy vendégtől. |
A hetedik szentségtől, |
Gyárfás apát igtatá, |
Keservesen síratá. |
A három hős oda robban
Ekkor dühös léptekkel, |
Fenyegető kezekkel. |
Szentségedet vedd vissza! |
Vérét ma itt föld iszsza. |
E szentség itt csalárdságon
Vétken, s bűnön alapúlt. |
Vétkes, gyilkos kézzel nyúlt.» |
Majdnem kővé meredve |
Mind megvannak lepetve. |
«Az egyháznak tiszte itten
Egyedűl megszentelés. |
Hatalmamban nincs már kés. |
Feleljen, ki szerzette. |
Csak megörökítette.» |
«Ha így van, (mond tovább a hős)
Hát Ráthold, jó nevedet |
Vitéz esküvésedet. |
Annak, a ki éretted |
S így lelkedet vesztetted.» |
«Ki mondja ezt? (kiált Ráthold)
Keled vitéz tettei |
Csak gyávák irígyei. |
Csák, szerettem jó ifjú! - |
S veszte nékem örök bú!» |
«Én mondom s bebizonyítom:
(Kiált a hős méreggel) |
Véled hitet vala el. |
Keled innen maradott; |
Ő Byzánczban vígadott. |
(S elő rántván kebeléből
Egy bőrre írt levelet, |
(Ugy mond) nyugot és kelet. |
Jeruzsálem királya. |
S a hőst neki ajánlja. |
Olvasd, apát! - halljad Keled! -
És szégyeneld magadat. |
Vedd s add vissza szavadat.» |
Mellettem a keresztért, |
S maga egész dandárt ért.» |
«Elég eddig bizonyságnak.
A többi mind dicséret. |
Mi bal lelkiisméret |
Apa! téged mentelek. |
Vagy - rosszúl ismertelek.» |
«Ki vagy? (kiált bosszús Ráthold)
Ki mer vonni kérdésre |
S mi gondod e kötésre?» |
Tüzesen felcsattantja, |
Most büszkén kipattantja. |
«Én Csák vagyok!» E jelenet
Úgy lesújtá Violát, |
S nem érez, nem hall, nem lát. |
Okoz a nem várt eset |
Csáké a jó kereset. |
Ősz Rátholdot erősb lélek
Menti csak szélütéstől, |
A vak koczka-vetéstől. |
Keblében és agyában |
S borzad némán áltában. |
«Isten hozott, Csák (mond Keled,
Ki feszelgve áll vala) |
A szent föld be nem fala. |
Szerencsémről is talán |
Még mátkámnak oldalán. |
És te mégis gyalázattal
Mocskolnád személyemet, |
Nem védenék ügyemet. |
S harczba később jutottam; |
Más hadtesttel futottam. |
Bizonyságim több vezérek:
Gottschálk s Péter Remete. |
Kit Byzáncz eltemete, |
Szót szólhatna mellettem. |
Byzánczban elvesztettem.» |
«Te, Tur lelkét szólítod fel?
(Mond a másik sisakos, |
Hah! vakmerő alakos! - |
Hazugság volt minden szó, |
A ravasz, csalárd kígyó. |
Míg Csák a szent földön harczolt
Ráthold bosszús kedvéért, |
Szép Viola kezéért; |
Ott mulatott Byzánczban |
Öröm-nyügben s kéj-lánczban. |
Befejezve lévén a harcz,
Melyben Keled részt nem vett, |
Mit Keled tett és nem tett; |
Minek méltán tartatott, |
Gyilkos mérget adatott. |
Azért, apát! melyet kötél,
Szakaszd el a kötelet: |
Ennek nyomba véget vet.» |
Bár emberi gyarlóság, |
Ketté csak a halál vág.» |
«Haha! (mond Keled kaczagva)
Mit mond erre a lélek? - |
Lélektől még nem félek.» |
Mert, ha meglátsz, szörnyet halsz, |
Senkit nem ölsz és nem csalsz.» |
«Hol egy kakas? (kiált Keled)
Hogy itt kukorékoljon, |
A pokolba omoljon? -» |
S fegyvereit elveti, |
Arczát előtünteti. |
Elszörnyedve pillant Keled
Turnak képe- s szemébe; |
Tőr merűlt már szívébe: |
Tőröm döfte halálod'. |
(Mond Tur) bennem találod. |
Ama görög halálomat
Lelkére nem vehette, |
Éltemet megmentette. |
Én - kenyérért dolgoztam, |
Csákkal nem találkoztam. |
Bosszújának áldozatúl
Kijelelve valának |
Kik útjában állának. |
S czímerét, nem személye, |
Kedvelteték meg véle. |
37. |
Egykor önön nyelvével; |
Kiveszteni mérgével. |
Néha talán vétettem; |
Nagy átkától mentettem.» |
38. |
Meglepetés, ámúlás |
És a nőket ájúlás. |
A történet mivolta, |
Nyilván Csákot pártolta. - |
39. |
Megríkatá hírével, |
Villám sebességével. |
S arczát karinczájával |
Hullámhányó bajával. |
40. |
Bár Pipacs nem is néz rá, - |
Kupor - nem lett pogánynyá; |
Pipacs ekkor rá tekint. |
Kupor, ki mosolygva int. |
41. |
Csak próbára tettelek; |
Keresztjévé tegyelek. |
S hat nőt veszek magadban, |
Pogányharcz a házhadban! -» |
42. |
Vidám fordulatot vőn: |
S Kuporé tűz Pipacs lőn.Keled fattyú maradéki |
Zsiványokká lettenek |
Rablásokból éltenek. |