Kisfaludy Sándor: FRANGYEPÁN ERZSÉBET.
FRANGYEPÁN ERZSÉBET.
1836.
1.
Egy emberfaj élt hazánkban,
A legrosszabb, legundokabb,
Nem volt ármány és gonoszság,
Ennek hím- s nőivadéka
A nagy Isten ostorai,
A magyar nép hóhérai
Egy emberfaj élt hazánkban,
| A Cilléji nemzetség, |
| Melyet láta föld és ég: |
| Melyet, ha csak lehetett, |
| Mindig el nem követett. |
A magyar nép hóhérai
| Voltak ők, míg éltenek. |
| Hála! hogy kivesztenek! |
2.
Erzsébet, a Frangyepánok
Zsigmond király akarván ezt
S a hős apa nem hallgatván
A Cilléji Frideriknek
A kemény szó ki volt mondva;
A szűz, bár könnytengert ontva,
Erzsébet, a Frangyepánok
| Régi híres neméből, |
| Hálaérzet szeszéből, |
| Senki ellenzésére, |
| Kötteték el kezére. |
A szűz, bár könnytengert ontva,
| Haszontalan esdeklett, |
| S a szűzből menyasszony lett. |
3.
«Irgalmazz, óh! magzatodnak!
Miklós úrnak térden könyörg;
Ne tedd kedves neveltemet
Ne, kimondom, az ármánynak
Kérdezzed csak cselédeit,
Kik ismerik gaz tetteit;
«Irgalmazz, óh! magzatodnak!
| (A szüz tisztes dajkája |
| Könnytől ázik arczája) |
| Kaján fajnak rabjává! |
| Kínos martalékjává! |
Kik ismerik gaz tetteit;
| Kegyetlen ő s fajtalan; |
| S ágyosa már számtalan. |
4.
Ne légy, uram, szántszándékkal
Siránkozik angyaláért
Mert három nap egymás után
Gonosz jelek történtenek,
Nagy rémülést okozának:
S rémjóslati vén Gyurkának
Ne légy, uram, szántszándékkal
| Leányodnak gyilkosa! |
| Várad minden lakossa: |
| Várad zajos körében |
| Melyek a vár népében |
S rémjóslati vén Gyurkának
| Leányodat illetik, |
| Ki ármányhoz köttetik.» |
5.
«S mik lehetnek (kérdé az úr)
Meghallgatom, ámbár hitelt
«Halljad tehát (szól az agg nő):
Ült leányod gerliczéje;
Egy nagy kánya surrant alá;
Láttuk, láttuk, mint vagdalá
«S mik lehetnek (kérdé az úr)
| Azon gonosz jóslatok? |
| Dadáknak nem adhatok.» |
| A várfokon csendesen |
| S ím! egy nyilként sebesen |
Láttuk, láttuk, mint vagdalá
| Körmét szegény nyögőbe |
| S ragadá az erdőbe. |
6.
Meg sem volt még jól síratva
A jó leányt más nap nyomban
Kevélykedve vitorlázott
A szűz kedves két hattyúja
S ím! egy vidra felbukkana,
S kapván a nőt, beillana,
Meg sem volt még jól síratva
| A kis gerle halála, |
| Új bú s bánat találja. |
| A szép estnek langyában |
| A vár sima tavában. |
S kapván a nőt, beillana,
| Hol nád fedi a szittyót, |
| Tolla lepi most a tót. |
7.
S tegnap a szűz báránykáját,
Midőn a várkert szélében
Egy nagy ordas dühös kutya
Mint jutott ez ott be és ki,
Ezek, uram, nagy intések,
Hogy balok itt a lépések.
S tegnap a szűz báránykáját,
| Melyet maga nevele, |
| Szökdécselve legele, |
| Darabokra szaggatá. |
| Senki meg nem foghatá. |
Hogy balok itt a lépések.
| Oh! vedd vissza szavadat! |
| Ne büntesd meg magadat!» |
8.
De a szó már ki volt mondva;
Nem veheté már magára,
S elragadva lőn Erzsébet
Miklós úrnak most búfelleg
S a várnép köz siralmára
Könny gördűle szakállára.
De a szó már ki volt mondva;
| S Frangyepánnak szakállja |
| Hogy szavát meg ne állja. |
| Cilléjinek várába. |
| Gomolyodott agyába': |
Könny gördűle szakállára.
| Most bánta meg bal tettét. |
| A jó s bölcs is könnyen vét! |
9.
Cilléjinek falai közt
Boldogtalan magyar asszony,
Mert lehetlen, hogy pokolban
Mint e várban, hol úr s cseléd
Hol a nemesb indúlatnak,
Érezetnek s gondolatnak
Cilléjinek falai közt
| Csak hamar megismerte |
| Hogy a sors őt megverte: |
| Történt volna több gonosz, |
| Egy mértékben vala rossz. |
Érezetnek s gondolatnak
| Nyoma is elenyészett |
| S a bűn buján tenyészett. |
10.
A hölgy jeles erkölcsei,
Utálatot, gúnyt és csúfot
A hölgy lelkes szűzességét,
Szegényt s árvát vígasztalni
A bujaság fertőjében,
Czafráinak hév ölében
A hölgy jeles erkölcsei,
| Imádandók jobbaktól, |
| Nyertek itt a rosszaktól. |
| Istenfélő buzgalmát, |
| Serény s gondos szorgalmát |
Czafráinak hév ölében
| A fajtalan nevette |
| S szidalmakkal illette. |
11.
Évekig tűrt és szenvedett
Mind nyelvre, mind természetre
A jobb sorsra méltó jó hölgy!
Sőt, szegényre minden új nap
Most lángjában fájdalmának
Egymás után hervadának
Évekig tűrt és szenvedett
| Panasztalan békében, |
| Idegenek körében |
| De sorsa nem változott; |
| Uj sérelmet s bút hozott. |
Egymás után hervadának
| Lelki testi kecsei, |
| S elhunytak reményei. |
12.
A szenvedő, hervadó nő
Bűnt fenyítő vázzá sorvadt;
Az irtózat és utálat
(Kit egyetlen fia is már,
Hogy ingerült haragjában,
Fellobbanó bosszújában,
A szenvedő, hervadó nő
| Czudar férje szemében |
| S poklot rejtő mellében |
| Úgy dagadt a nő iránt, |
| Atyja faja, sért és bánt), |
Fellobbanó bosszújában,
| Czafrák izgatásából, |
| Elűzte őt várából. |
13.
Frangyepán úr felborzadva
Leányának, kinek maga
Elszörnyedett, midőn látta
S bús mérgében, haragjában
Átkozá a történetet,
Mely két ellen természetet,
Frangyepán úr felborzadva
| Látta visszatérését |
| Zsarlá férjhez menését. |
| A hajdani szép leányt; |
| Szeme sürű szikrát hányt. |
Mely két ellen természetet,
| Egy agg férfit s egy jó nőt, |
| Oldhatlanul összeszőtt. |
14.
Megkereste Zsigmond királyt,
S méltólag megfenyíttetni
Zsigmond a bal történetet
Mert ő ennek gyalázatját
A Cilléji Borbálában,
Kinek szinte, mint bátyjában,
Megkereste Zsigmond királyt,
| Mint ez ügyben főszerzőt, |
| Kérte a gaz vétkes vőt. |
| Neheztelve értette, |
| Hitvesében érzette, |
Kinek szinte, mint bátyjában,
| A buja kény dühének |
| Vétki már kitörének. |
15.
Évek után a két háznak
De leginkább a királyi
A két házast, különbözőt
És soha nem egyezhetőt
Reményt nyujtó tanácsokkal,
Kérelmekkel, parancsokkal
Évek után a két háznak
| S nemzetségnek tagjai, |
| Hatalomnak szavai, |
| Gondolatban, érzetben, |
| Ezen földi életben, |
Kérelmekkel, parancsokkal
| Új szerződésbe vonák, |
| S összeszövék és fonák. |
16.
Így retten meg a börtönnek
Kit a kemény sors vas keze
Midőn vélvén, ég kegyéből
A vak törvény újra halált
Mint Erzsébet, ki azt vélte,
Hogy az ég őt megitélte
Így retten meg a börtönnek
| Lánczaiból szabadúlt, |
| Már a sorvadásig dúlt, |
| Írharmat hull sebére, |
| Mond szegénynek fejére: |
Hogy az ég őt megitélte
| S nemzetsége fészkében |
| Hagyja élni békében. |
17.
Embercsoport szövi fonja
Mert a gyarló hatalmat sejt
S bár nyelvméreg s gúnyfulánk csak
Mégis mennyi boldogságot,
Ritka lélek bir erővel,
Bal véleményt győzhetővel!
Embercsoport szövi fonja
| Sorsát egyes embernek: |
| Erejében ezernek; |
| A sokaság fegyvere, |
| Szerencsét már levere. |
Bal véleményt győzhetővel!
| Kevés lélek oly szabad, |
| Hogy szokottba nem tapad. |
18.
Frangyepán is, mivel szokás,
Mind, kiket a házasság köt,
Újra makacs akarója,
Visszatérvén, ragaszkodjék
A nő váltig vonakodott,
Mondván: Czafrák asszonyok ott,
Frangyepán is, mivel szokás,
| Hogy egy házban lakjanak |
| Bár össze nem hajlanak, |
| Hogy leánya férjéhez |
| Szent kötelességéhez. |
Mondván: Czafrák asszonyok ott,
| S inkább dől itt kriptába, |
| Mint ott ármány karjába. |
19.
Haszontalan! ki volt mondva
S megrendelve a nap, az út
Tömve vala vendégekkel
Muzsikától zengett vára,
Vígadozott az egész vár,
Csak, mint kire hóhérbárd vár,
Haszontalan! ki volt mondva
| Újolag a kemény szó, |
| S lakozás, a bucsúszó. |
| Frangyepánnak udvara; |
| Mely bút űzni akara. |
Csak, mint kire hóhérbárd vár,
| Jó Erzsébet búsongott, |
| Mert kebele szorongott. |
20.
Vacsorakor, midőn éjfélt
S Erzsébetnek könnyes szeme
A terem magas faláról,
Ki ott festett képben állott,
A lakozók megrettentek
S helyeikből felszökkentek
Vacsorakor, midőn éjfélt
| Kiált vala több kakas, |
| Rá meredett, mint a vas, |
| Ím! Frangyepán hitvese, |
| Nagy robajjal leese. |
S helyeikből felszökkentek
| Minden zaj elnémula, |
| Minden ember bámula. |
21.
Csak Frangyepán maradt ülve
Kik félelmet nem ismertek.
Hogy az elhúnyt kedves alak
Megütődvén áltszúratott
Ez a hőst felborzasztotta
S Erzsébetet lesújtotta,
Csak Frangyepán maradt ülve
| S néhány bajnok barátja, |
| De, hogy hallja és látja, |
| Egy székhátnak élében |
| Épen a szív helyében; |
S Erzsébetet lesújtotta,
| Hogy székéről lerogyott |
| S vérrel festve feküdt ott. |
22.
Mind e mellett rendíthetlen
Miklós úrban: «bár mit jósol
Férj feleség összevaló,
Kik elváltak, szerződjenek
Erzsébet hát, mihelyt üdűlt;
Régi baja újra meggyűlt,
Mind e mellett rendíthetlen
| Állott azon tökélet |
| A babonás eszmélet, |
| Szentség kötvén éltöket; |
| S kössék újra kezöket.» |
Régi baja újra meggyűlt,
| Elvitetett férjéhez, |
| A pokol szülöttéhez. |
23.
Komor nap volt, hogy útazott,
Mint egy mindent vesztett búsnak
S midőn későn, közel a vár
Vinné útja, az erdőnek
Baglyok rémes huhogási
S rezzent varjak károgási
Komor nap volt, hogy útazott,
| Még komorabb estvéje, |
| Gyászba merült elméje. |
| Borzadalmas körében |
| Gyászfekete éjében: |
S rezzent varjak károgási
| Fogadák a szegény nőt, |
| Szívszorongva érkezőt. |
24.
«Visszahoztak (mond Erzsébet)
Hanem zsarló sors, vak törvény
«Hozott Isten! (mond Czilléji,
Reménylem, hogy ezután már
Ágyba feküdt a bágyadt nő;
S éjjel őt a vad hizelgő,
«Visszahoztak (mond Erzsébet)
| Nem szívemnek érzeti, |
| S ércz emberek végzeti.» |
| Csalfa szavak mezével) |
| Megnyughatsz itt békével.» |
S éjjel őt a vad hizelgő,
| Hogy megáldja békével, |
| Általdöfé tőrével. |
25.
Reggel maga kiált lármát
S nagy jutalmat hirdet annak,
S feladaték Verónika,
Kit megutált már Cilléji
Hogy ő lészen kinevezve,
Előre volt elvégezve
Reggel maga kiált lármát
| A pokolnak fajzatja, |
| Ki a gyilkost feladja. |
| Régi zsémbes ágyasa, |
| S a vár minden lakosa. |
Előre volt elvégezve
| Egy kedves új czafrával |
| S egy vén bűntárs szolgával. |
26.
És a sátán törvényszéket
S hamis vádak, hamis bírák
Verónika, Cilléjinek
S hitvesének gyötrésében
Gyilkosnak elismértetvén
És halálra itéltetvén,
És a sátán törvényszéket
| Üle czimborájával, |
| Összehangzó szavával |
| Évek előtt kedvese, |
| Legdühösebb részese, |
És halálra itéltetvén,
| Egy bőrzsákba köttetett |
| S a Drávába vettetett. |
27.
Cilléji, mint kezdi vala,
Ki megírni vágyna minden
A pokolnak fenekére
S színt, ecsetet, példát s képet
Idegen és gyűlölője,
Királyrokon s üldözője
Cilléji, mint kezdi vala,
| Úgy folytatá életét. |
| Gonosz cselekedetét, |
| Kellene leszállnia |
| Onnan szedni s hoznia. |
Királyrokon s üldözője
| Volt ő Árpád népének, |
| S szerzője sok sérvének. |
