Komjáthy Jenő: BABONÁS HATALOM ...
Nyög a földön érzés, gondolat.
Szakadozva, csonka alakban
Jelenik meg a láthatatlan.
Töredezve, ferde tükörben
Jelenik meg a pipogya rögben
Az Isten.
Örökös a magány, nem veri föl
Zeneszóval a vidám, igazi testvér,
Csak az árnyat ölelte, aki eszmél;
Hiába ver a szíve sebesebben:
Töredék marad a földön, esetlen
A Szellem.
Jelenik meg a lenge sorokban;
Sanyarú, szomorú, sorsa enyészet;
S ah, vérbe fürösztve ér kora véget,
Az okát hiába keresném,
E siralomvölgybe keresztjén
Az Eszmény.