Komjáthy Jenő: AVATLAN SZEM ...
Mit érezek, piacra nem viszem.
Ha lelkem mélyeit magasba zengem,
Forduljon el, ki bennem nem hiszen!
Kinek a szíve ványolt vagy hideg,
Kiben nincs szeretet, léleknemesség,
Ne boncolgassa költeményimet!
Vakond fölött a nap hiába kel.
Nem érti meg a költő szárnyalását
Csak tiszta szem, csak fönnverő kebel.
Repülni szellemszárnyakon;
A költő, mint az Isten, láthatatlan
Annak, kit aljas érzés sárba von.
A fénypazarló, örökiifju nap.
Hogyan érezze át túlföldi kéjét
Zengő sugárnak lelki vak?
Az égi dalt, a ragyogó zenét?
Bámulja tán, de meg nem érti béna
A fennkölt lelkek játszi életét.
A bárgyu nép megveti énekem;
A boldog Istenek közé ragad bár,
Neki örökké fájó-idegen.
A kérgeslelkü, írigy nép előtt;
Van olyan is, kit gyújtson és emeljen,
Mindenha lesznek ily előkelők.
De mit érzek, piacra nem viszem.
Rejtőzzön el a korcs, kerüljön engem,
Aki a költészetben nem hiszen!