Komjáthy Jenő: MAGAMHOZ
A lélek könnyei a porba hullnak;
Növényi táp lesz büszke véred,
Hogy lenne zöldebb,
A satnya földet
Termékenyíti szenvedélyed.
A gondolat gyönyörvilága?
Miként a hang eloszlik, elhal;
A légbe olvad,
Miként az illat,
Eltűnsz te is egy halk sohajjal.
Halottaidnak hagyj te békét,
Hozd rendbe gyorsan számadásod!
Siess előre,
Ugorj a tőrbe,
A sírt magadnak ássad, ássad!
Csak egy van még számodra hátra,
Egy vígaszod van, föld betegje:
Mit szíved óhajt,
Eljő a nap majd,
Elszállsz, eloszlasz kéjelegve.
Minden kigúnyol, minden elhagy;
Kegyetlen rend uralg terajtad.
Örök magányod,
Örök a bánat,
Amely lezárja dalos ajkad.
Eggyé olvadni a nagy éjjel,
Megsemmisülni csepprül-cseppre!
Derűl a gondég,
Van vígaszod még:
Gondolj a sírra, lét betegje!