Kosztolányi Dezső: KÉP
KÉP
Rainer Maria Rilke
Hogy lemondó arcából ne ejtse
földre bánatát és fájó vágyát,
lassan hordja a tragédián át
hervadandó, szép csokorba kötve
földre bánatát és fájó vágyát,
lassan hordja a tragédián át
hervadandó, szép csokorba kötve
bús vonásait, mikből vadul
és lazán egy tubarózsa hull,
egy tévedt mosoly esik a földre.
és lazán egy tubarózsa hull,
egy tévedt mosoly esik a földre.
És nyugodtan megy rajtuk tovább
fáradottan, szép és vak kezekkel
s tudja, hogy nem lelné meg ezekkel
fáradottan, szép és vak kezekkel
s tudja, hogy nem lelné meg ezekkel
és koholtat mond és tétovát,
melybe végzet, álom, talmi sors van
és a lelkét általadja gyorsan,
hogy a szónak súlya, mint a mázsa,
mint a kőnek jajgató sírása-
melybe végzet, álom, talmi sors van
és a lelkét általadja gyorsan,
hogy a szónak súlya, mint a mázsa,
mint a kőnek jajgató sírása-
és magasra vont és hősi állal
újra mondja, amit szíve vállal
és megint, mert nincs arra szó,
ami benn a fájdalmas való
és övé, mindig csak az övé
s - talpatlan edényt - magasba tartja
mindig följebb a nagy este partja,
híre és a végtelen fölé.
újra mondja, amit szíve vállal
és megint, mert nincs arra szó,
ami benn a fájdalmas való
és övé, mindig csak az övé
s - talpatlan edényt - magasba tartja
mindig följebb a nagy este partja,
híre és a végtelen fölé.
