Kosztolányi Dezső: A KENTAUROK FUTÁSA
a hegy felé futnak kétségbeejtőn;
már csöndbe kertel a halál a lejtőn;
orrfacsaró bűzét érzik a kannak.
víz és bozót, nincs se vége, se hossza,
az Olimposz, a Pélion, az Ossza
fölnyújtja ormát a világos égre.
el-elmarad, megtorpan, hátrafordul,
aztán megint ijedt futásnak esnek,
nagyságba látták utánuk ömölni
irtózatos árnyékát Herkulesnek.