Kosztolányi Dezső: AZ ÉG LÁMPÁJA
az Ég Lámpája ringatózva lóg
az óceánra, a fekete ürbe,
és béke leng, oly puha, mint a csók,
komoly vizek zsolozsmáznak körülte,
az Ég Lámpája ringatózva lóg
a csillagok aranyláncán lecsüngve.
gyöngyöt dobál a tájra hallgatag,
ezüst ruhába van az árnyas erdő,
a fészkek a pálmákon alszanak,
mert jő az álom, a csendet jelentő,
gyöngyöt dobál a tájra hallgatag,
fénnyel füröszti a nagy végtelent ő.
a bús halottak napja vagy talán,
te vagy a fényes és szelíd fehér menny?
Ragyogj, ragyogj a sírok kőfalán,
terítsd széjjel az álmok köpenyét lenn,
a bús halottak napja vagy talán,
ó Hold, a semmiben, a mélyben, éjben?
Éj! Csönd! Mért szállanak a sóhajok?
Mért nem borulsz a fájó gyönyörökre,
a sebre, amely lázasan sajog?
A szenvedőre, aki sír hörögve?
Éj! Csönd! Mért szállanak a sóhajok?
Ott béke van örökre, mindörökre.
az Ég Lámpája ringatózva lóg
az óceánra, a fekete ürbe,
és béke leng, oly puha, mint a csók.
Komoly vizek zsolozsmáznak körülte,
az Ég Lámpája ringatózva lóg
a csillagok aranyláncán lecsüngve.