Kosztolányi Dezső: HJALMÁR SZÍVE
HJALMÁR SZÍVE
Leconte de Lisle
Világos éj, jeges szél. . . Vércsatakban
Üvegszemük meredt, kezükbe kard van,
| a héroszok sír nélkül alszanak. |
| fejük felett sötét holló-csapat. |
Búsan világol a hold jégkorongja,
kezét a csonka markolatra nyomja,
| feláll Hjalmár a holtak között, |
| s párás sebajka csendbe gőzölög. |
- Kiben van itt még egy kevés lehellet,
Reggel vidám dalt zúgtak még a mellek,
| hej, hol van a sok víg, erős legény? |
| mint a rigók a bokrok sűrején. |
Mind néma. Sisakom tört, roncs a fegyver,
Vérzik szemem. Zajt hallok, rémesen ver
| lazult, kopott az elnyűtt, ócska bárd. |
| tengerzúgása, s érzem a halált. |
Jöjj drága Holló, emberhús falója!
Testünk a romlás holnapig megója
| Tépd fel szívem, itasd vascsőrödet. |
| szívem Ilmer lányának vidd, öreg. |
Most Upsalába sör foly, éji Holló,
villámsebesen szállj, te puszta-bolygó,
| korsó kocog, dalol a jóbarát, |
| vedd a szívem s keresd a bús arát. |
Ott lenn ül a varjú-csapott toronyban,
Ezüst függője szikrás fénybe lobban,
| éj-fürtje lóg, bús arca hófehér. |
| s szemfénye csillagtűzzel is felér. |
Menj bús követ a halvány lány lakába,
mutasd meg azt, hogy még holtan se gyáva,
| vidd el szívem s jelentsd a viadalt, |
| s reád mosolyg Ilmer leánya majd! |
Én meghalok már. Vérzem száz sebembül,
Testem vidáman majd a napba lendül,
| időm lejárt. Hull a rőtszínü csöpp. |
| s a fényes istenek közé ülök. |
