Kosztolányi Dezső: AZ ÉJ, AZ ÉJ, AZ ÉJ
AZ ÉJ, AZ ÉJ, AZ ÉJ
Victor Hugo
Az éj, az éj, az éj, s az éjbe-mélybe halva
megkezdődik a tenger végnélküli siralma.
Az ember fölzokog, azt mondja: "Miserere",
s az ég, a lég zokog, felel a bús zenére,
megkezdődik a tenger végnélküli siralma.
| Remeg a tengerész. |
s az ég, a lég zokog, felel a bús zenére,
| és hangja ködbe vész. |
Sóhajt a sziklapad, melyet eltorlaszoltak
csalánok, giz-gazok. Most kelnek ki a holtak.
A rút beléndek is borzong az éji szóra,
titokzatos szárán kinyíl a mandragóra,
csalánok, giz-gazok. Most kelnek ki a holtak.
| Hallják e síri neszt? |
titokzatos szárán kinyíl a mandragóra,
| az is beszélni kezd. |
Mért reszket a bokor? S mért rí a fa oly árván?
Mi fáj nekik, mi fáj? Mért könnyezik a márvány
Mindegyikük talán egy bűnös, ősi Káin
s jaj, a fényt keresik ítélet éjszakáin,
Mi fáj nekik, mi fáj? Mért könnyezik a márvány
| az éjbe mindenütt? |
s jaj, a fényt keresik ítélet éjszakáin,
| könnyük van s nincs szemük. |
Nyöszörög a hajó, mint az, aki leroskad,
kéménye nyikorog, s fehérlő, viharos hab
Az árnyba rák uszik, tüskéshal, nagy uszonnyal,
és lüktet, vemhesen szörnyekkel és iszonnyal,
kéménye nyikorog, s fehérlő, viharos hab
| csap rá, gyönggyel tele. |
és lüktet, vemhesen szörnyekkel és iszonnyal,
| a víz vad élete. |
A mély bozót üvölt, és vele bősz vezérek,
Kambyses, Sulla és Nimród, kit rág a féreg,
És láncra vert rabok panaszszava döcög föl
a förgetegbe a nyirkos-hűs tömlöcökből,
Kambyses, Sulla és Nimród, kit rág a féreg,
| hollócsapat riog. |
a förgetegbe a nyirkos-hűs tömlöcökből,
| ordítnak a sirok. |
Ki jár a partokon, ki álmodik e titkos
órán, mikor a rém kísért s az éji gyilkos
S mért bőg úgy az erdő, e szörnyű székesegyház,
s mért jajgat és hörög, míg lengő kötelet ráz
órán, mikor a rém kísért s az éji gyilkos
| sunyítva útrakél? |
s mért jajgat és hörög, míg lengő kötelet ráz
| s halálra kong a szél? |
Szájak susognak most, füled bal muzsikát hall,
és látod az uton bozontos lombon által,
Bömböl a szélvihar, ahogy kifér a torkán,
sápadt sírkerteken sötétedik az orkán.
és látod az uton bozontos lombon által,
| temetés megy alant. |
sápadt sírkerteken sötétedik az orkán.
| Ó, mondd: kié e hang? |
Mi e roppant zsoltár és énekek e földnek,
melyet az ég is zeng és senki meg nem ölhet,
A büszke hullám is csak ezt dübörgi karba,
a víz, a nád, a fű ezt zengi fölzavarva,
melyet az ég is zeng és senki meg nem ölhet,
| nem fojt el semmise? |
a víz, a nád, a fű ezt zengi fölzavarva,
| mi e bús gyászmise? |
Ó, elmúlás, hallom ijesztő orgonádat,
melyen a természet minden lármája áthat
a billentyűknél a Halál ül odabújva
s feketét és fehért érint olykor az ujja:
melyen a természet minden lármája áthat
| s zátonyzúgás követ, |
s feketét és fehért érint olykor az ujja:
| koporsód, sírköved. |
