Kosztolányi Dezső: AZ EMBER ÉS A TENGER
ember, te vad, vad mint a zivatar.
A tengeren vihar ekéje szánt,
és lelked is örvényes és fanyar.
és csókolod arcát ölelkezőn,
gyakran szíved zajától futsz ide,
s felejtesz a bőgő, szilaj mezőn.
ember, szíved se méri fel az ón.
Tenger, ki látta kincsed özönét?
Örök titok pecsétje áll azon.
ma is dühöngtök, mert a harc örök,
halálra, vérre szomjas lázadók,
őrült testvérek, szörnyű küszködők!