Kosztolányi Dezső: SOLVET SAECLUM
elnémul a haláljaj, a bosszú-szó,
mit égre zúg most az örvényben úszó,
a lárma, sírás, vád, sóhaj, keserv, bűn,
a test s a szellem egy csapásra megszűn!
S elhallgat a király, a csőcselék,
nem zúg rekedten a börtön feléd,
hallgatnak az erdők s a tengerek,
mind, aki e pokolba hentereg,
oszol-tűnik, mi itten ölt meg égett,
elmúl a sárba túró földi féreg
s az űrbe bolygó, kóbor éji lob!
egy másik édent és új életet nyer,
se, hogyha rózsás fűbe kéjbe fúl,
se, hogyha sírban alszik végre, túl;
de, hogyha e meddő Golyó kizökken
únott futásából kaján örömben,
vakon, bután rohan végsőt hörögve
s észtvesztve táncol a szabad körökbe,
megostromolja az eget vadul,
vén kérge róla megropogva hull,
felmennydörög sós óceánjaival
s kialszik a víztől a lángvihar
és a világszülő sáromladékon
az űrben új lét kel s vesz a mulékony.