Kosztolányi Dezső: APÁM A KOPORSÓBAN
APÁM A KOPORSÓBAN
Apám, teremtőm, istenem,
mily semmi vagy
és én milyen istentelen.
mily semmi vagy
és én milyen istentelen.
Mert az, aki apátalan,
a földgolyón
Isten nélkül, magába van.
a földgolyón
Isten nélkül, magába van.
A messzeségből rám mered
szigoru-szép,
nagyon-nagyon ismert fejed.
szigoru-szép,
nagyon-nagyon ismert fejed.
Hol vagy? Felelj hát, merre vagy?
Hol a szived
s agyad, a fényes ember-agy?
Hol a szived
s agyad, a fényes ember-agy?
Erős, lehetsz ily gyönge te,
hogy így heversz,
minden férfiak gyöngye, te.
hogy így heversz,
minden férfiak gyöngye, te.
Még hallalak, mint zivatart,
te óriás,
ki nemzett engem és akart.
te óriás,
ki nemzett engem és akart.
Tanítottál itt az uton,
lásd, a halált,
azt is tetőled tanulom.
lásd, a halált,
azt is tetőled tanulom.
Arcomra húzva közönyöm,
az életet
s e leckét most megköszönöm.
az életet
s e leckét most megköszönöm.
Fölöttem téli szél visit,
kriptánk felé
előre lépek egy kicsit.
kriptánk felé
előre lépek egy kicsit.
Nyugodtan járulok oda,
hisz ami vár,
csak ennyi lesz és nem csoda.
hisz ami vár,
csak ennyi lesz és nem csoda.
Te én vagyok és te vagy ott.
Most elhiszem,
most már tudom, hogy meghalok.
Most elhiszem,
most már tudom, hogy meghalok.
Apám, teremtőm, istenem,
mily semmi vagy
és én milyen istentelen.
mily semmi vagy
és én milyen istentelen.
1927
