Kosztolányi Dezső: EGY LEÁNY EMLÉKE
EGY LEÁNY EMLÉKE
Emlékszem még rá. Midig mohó volt,
szemébe láz s valami égi hóbort.
Olyan vadul ragadta meg kezünk,
hogy fájt s a szája reszketett.
Szerette volna itt marasztalni,
mit egyre csak hajszolt, az életet.
szemébe láz s valami égi hóbort.
Olyan vadul ragadta meg kezünk,
hogy fájt s a szája reszketett.
Szerette volna itt marasztalni,
mit egyre csak hajszolt, az életet.
Aztán, mikor megtudta, hogy hiába,
szó nélkül átment a másik szobába.
Vizespohárba szörnyű mérget öntött
s hanyatt esett, már ott feküdt meredten,
mert százezer halált ivott belőle,
a nagyszerű, a mindig telhetetlen.
szó nélkül átment a másik szobába.
Vizespohárba szörnyű mérget öntött
s hanyatt esett, már ott feküdt meredten,
mert százezer halált ivott belőle,
a nagyszerű, a mindig telhetetlen.
1934
