Kosztolányi Dezső: ÉN MINDÍG TEMETEK
ÉN MINDÍG TEMETEK
Én mindíg temetek.
Temetem a tegnapomat
s azt, ami most van, a fénykarikát, mi
táncol a tollamon, míg szivem szavára
eleven lehemmel lélekzem e verset.
Temetem a jót, a rosszat, örökké,
régi ruháimat, régi világomat,
fiam játékait, pólyáját, mit a moly
rág a padlás zugán, elhangzott szavakat,
élőket, holtakat, lázakat, könyveket,
vissza sose térő víg élet-órákat,
mindent, ami rohan, illan körülöttem!
Annyi bánatom van, amennyi örömem.
Annyi halottam van, ahány pillanatom.
Kertemben nyílnak, hervadnak a rózsák.
Én mindíg temetek.
Temetem a tegnapomat
s azt, ami most van, a fénykarikát, mi
táncol a tollamon, míg szivem szavára
eleven lehemmel lélekzem e verset.
Temetem a jót, a rosszat, örökké,
régi ruháimat, régi világomat,
fiam játékait, pólyáját, mit a moly
rág a padlás zugán, elhangzott szavakat,
élőket, holtakat, lázakat, könyveket,
vissza sose térő víg élet-órákat,
mindent, ami rohan, illan körülöttem!
Annyi bánatom van, amennyi örömem.
Annyi halottam van, ahány pillanatom.
Kertemben nyílnak, hervadnak a rózsák.
Én mindíg temetek.
1933
