Kosztolányi Dezső: ÁRNYAK FEHÉR PROCESSZIÓJA
Te titkos és halk körmenet,
mért hoz elém most minden óra?
hogy őket én mind elfeledtem,
hisz társaim, hisz emberek.
ködfantomok, bús, vézna nép,
mind ismerős és ismeretlen.
hallok sok elnémult, csodás szót
s úgy zeng, ahogy a múltba, rég.
emelve sápadt fejetek
az őszi kertekből kimásztok.
lányok merülnek föl az éjben
s nagy, néma szájuk rám mered.
hogy tünedeznek szüntelen
és száll-lebeg velük fehéren