Kosztolányi Dezső: SZEPTEMBERBEN
SZEPTEMBERBEN
1
Midőn utolszor voltam a szobádba,
hideg, fagyos volt az arcod, kezed,
az asztalon égett a kézi lámpa
halványan, reszketeg.
hideg, fagyos volt az arcod, kezed,
az asztalon égett a kézi lámpa
halványan, reszketeg.
Künn háborogva zúgott a setét ősz,
bús titkokat beszéltek mind a fák,
te mosolyogva mondtad: újra vért köpsz,
s már várod a halált.
bús titkokat beszéltek mind a fák,
te mosolyogva mondtad: újra vért köpsz,
s már várod a halált.
Kályhád kihűlt. Fáztunk. Én tűzre tettem.
Hullott a könnyem s bámultál reám,
majd megcsókoltál a halotti csendben,
mint egy szelíd leány.
Hullott a könnyem s bámultál reám,
majd megcsókoltál a halotti csendben,
mint egy szelíd leány.
2
Beteg vagy. A szemed sötétzöld,
mint az álmatlan, őszi tenger.
Csend van, vihar lesz s gőgös ajkad
még szólni sem mer.
mint az álmatlan, őszi tenger.
Csend van, vihar lesz s gőgös ajkad
még szólni sem mer.
Vágy lázadoz tüzes eredben,
sorvasztja a húsod s a csontod,
nehéz hajad sötét palástját
lassan kibontod.
sorvasztja a húsod s a csontod,
nehéz hajad sötét palástját
lassan kibontod.
Napsárga szoknyád büszke tested
márványvonalját zúgva mossa
s rám hullsz pihegve, mint egy érett,
nagy tearózsa...
márványvonalját zúgva mossa
s rám hullsz pihegve, mint egy érett,
nagy tearózsa...
3
És vége lett a drága napnak...
Az alkonyi, szines szivárvány
égett az ablakok üvegjén
s köd szállt a szélnek röpke szárnyán.
Az alkonyi, szines szivárvány
égett az ablakok üvegjén
s köd szállt a szélnek röpke szárnyán.
Homály repült a zöld szalonba
s én andalogva készülődtem,
a lámpaláng táncolt a széltől
s felsercegett az esti ködben.
s én andalogva készülődtem,
a lámpaláng táncolt a széltől
s felsercegett az esti ködben.
Általkaroltál vaskaroddal
s rimánkodó gyermekszeszéllyel
panaszkodtál, hogy a fejed fáj
és félsz, ha jő a rémes éjjel.
s rimánkodó gyermekszeszéllyel
panaszkodtál, hogy a fejed fáj
és félsz, ha jő a rémes éjjel.
S ahogy habozva ingadoztam,
felém nyujtottad csendbe, halkan,
az ajkad, vérvörös virágom...
leszállt az éj s én ott maradtam.
felém nyujtottad csendbe, halkan,
az ajkad, vérvörös virágom...
leszállt az éj s én ott maradtam.
4
Forró az ágyam, künn az éj sötét,
az égen álmosan hunyorg a csillag,
fénnyel hímezve borzongó ködét.
az égen álmosan hunyorg a csillag,
fénnyel hímezve borzongó ködét.
A fényre várok, mely tán búmra írt ad,
hogy újra majd találkozom veled
s te lángot adsz én koldus álmaimnak.
hogy újra majd találkozom veled
s te lángot adsz én koldus álmaimnak.
Már látom is hajlott, dacos fejed, -
bűvös közelléted már most is érzem:
te jössz s egymásba villan réveteg
bűvös közelléted már most is érzem:
te jössz s egymásba villan réveteg
négy, szétfeszült, álmatlan és sötét szem.
5
Éjfél lesz, ájultan pihen a föld
és álma édes, álma mély,
a dolgos ember párnájára dőlt,
sötét az éj.
és álma édes, álma mély,
a dolgos ember párnájára dőlt,
sötét az éj.
De én nem alszom, lázba küszködöm
s fönn látok két tüzes szemet,
mely tágra nyílva a sötét ködön
reám mered.
s fönn látok két tüzes szemet,
mely tágra nyílva a sötét ködön
reám mered.
1905-1906
