Kosztolányi Dezső: ÉN NEVETEM...
ÉN NEVETEM...
Maria Felicia Heine
Én nevetem a bárgyú, bamba népet,
ki mint a borjú, az arcomba bámul,
én nevetem a rókát, aki szépet
hazudva szaglász, orvul és galádul.
ki mint a borjú, az arcomba bámul,
én nevetem a rókát, aki szépet
hazudva szaglász, orvul és galádul.
Én nevetem a majmot, aki képet
mutatva tolja fel magát bírául;
én nevetem a gyávát, aki tépett
bosszúval les ránk a sötétbe, hátul.
mutatva tolja fel magát bírául;
én nevetem a gyávát, aki tépett
bosszúval les ránk a sötétbe, hátul.
Mert hogyha boldogságunk már a porba
és összetörnek minket és levernek
és kincseink a lábuknál hevernek
és összetörnek minket és levernek
és kincseink a lábuknál hevernek
és a szívünk vonaglik eltiporva,
mit összezúzott a baj és a jaj -
a vigaszunk a szép, a vad kacaj.
mit összezúzott a baj és a jaj -
a vigaszunk a szép, a vad kacaj.
