Kosztolányi Dezső: ÉVEK MÚLTÁN
a telt hold fázva kél,
a hallgató erdő ölébül
borzongva fúj a szél.
az éjet, a magányt,
fukar napokra a szívemben
őrzöm még kincs gyanánt.
a halk ábránd kikel,
a vén fán szél sóhaja száll ott,
mozdul a régi hely.
a régi úton át
és zárt szemekkel is megérzem
a holdfény mosolyát.
arcomba lengenek
s a régi csillagmécsek égnek
csüggedt fejem felett.