Kosztolányi Dezső: RÍMEK
Ott lenn a forrás bujdokol!
Hadd sápítson a nyavalyás:
"Jaj, ott van a - pokol!"
vágyom megint vivódva,
emésztő föld után eped már
lelkem mohó kigyója.
Kúszom, kő s fű közé vetetten,
s az éhség láza öl meg,
ha nem eszem, mit mindig ettem,
kígyók kosztját, a földet.
nincs benne jó, rossz is alig.
csodás vidék
annak, ki tud táncolni még.
Végy, erre kérlek, végy te mindég!
csupán találni hősi tornán.
Egy szélnek kellett nékem esni
s minden széllel fut a vitorlám.
"Nő föltalál, a férfi fölfedez."
sok dolgomat lábammal írom.
Bátran, keményen fut a lábam
előttem a mezőn, papíron.
Mint szilaj láng kergetőzöm,
izzom, önmagam iszom.
Fény lesz, amit útba ejtek,
pörnye, amit ott felejtek:
láng vagyok én, láng bizony!
Hát jól hegyezd füled:
olykor felesleges kölönc
a becsület!
Mit kérdezed, csak föl-föl egyre.
A fába mit szeret? Az árnyat.
A férfi így; nő nem rabol, de lop.