Kosztolányi Dezső: ANYASÁG
ugy-e, te szólsz, édes, ki meg se születtél?
a te sírásodtól, a te csókjaidtul.
szívem a te szíved, vérem a te véred;
részegen kacagok, hogy őt megláthassam:
hogy világra hozzon a nagy-nagy Természet.
ez édes reménytől sírva összerezzen!...
mely egy új életnek véres utat nyit ott;
a gerjedő csíra oltárokra emel.
legyen áldott a méh, mely kínba vajúdik.
a szemre, amelyből a kék ég remeg le:
vággyal tör a napra a büszke jövendő;
patakzik a vér a tárt anyai ölre:
sokszor úgy születik halotti paplanon:
karddal fenekedők!... mi testvérek vagyunk.
mind ily összeroncsolt anyaméhből jöttünk.
tiszteljétek mindig az anyai ölet.
daloljon bölcsőnél erős feleségtek:
arassatok együtt a közös barázdán.