Kosztolányi Dezső: ÓDA A VERSENY-AUTOMOBILHOZ
ÓDA A VERSENY-AUTOMOBILHOZ
Filippo Tommaso Marinetti
Te egy acél-faj szilaj istene,
nagy messzeségtől részeg Autó,
ki rémülten zörömbölsz és vicsorogva harapod a zablád
Hámor-szemű, iszonyú, japáni isten,
te lángon és olajon élő,
te messze csillagokért égő,
feloldom ördöngős, töftöfölő szived
és óriás pneumatikod, hogy táncolj,
ujjongj a nagyvilág fehérlő útjain.
És meglazítom érc-fékjeid, robogj,
robbanj ki részegen a szabadító Végtelenbe!...
nagy messzeségtől részeg Autó,
ki rémülten zörömbölsz és vicsorogva harapod a zablád
Hámor-szemű, iszonyú, japáni isten,
te lángon és olajon élő,
te messze csillagokért égő,
feloldom ördöngős, töftöfölő szived
és óriás pneumatikod, hogy táncolj,
ujjongj a nagyvilág fehérlő útjain.
És meglazítom érc-fékjeid, robogj,
robbanj ki részegen a szabadító Végtelenbe!...
Ökröndöző és ugató lármádra...
nézd, az alkonyuló Nap is nekilendül,
véres lihegéssel futni kezd
a szemhatár peremén...
Ott lenn üget az erdők mélyein... nézd!
nézd, az alkonyuló Nap is nekilendül,
véres lihegéssel futni kezd
a szemhatár peremén...
Ott lenn üget az erdők mélyein... nézd!
Hajrá, jó démon, tiéd vagyok egészen... vigyél,
süket a föld, a nesz hiába rezzen,
vak az égbolt, csillag hiába lobban,
sarkantyúzom a lázam és a vágyam,
karddal verem érc-paripámnak orrát!...
És minden pillanatban hátrahajlok,
hogy érezzem - a tarkóm beleborzong -
a szél pihés, hízelgő simítását.
süket a föld, a nesz hiába rezzen,
vak az égbolt, csillag hiába lobban,
sarkantyúzom a lázam és a vágyam,
karddal verem érc-paripámnak orrát!...
És minden pillanatban hátrahajlok,
hogy érezzem - a tarkóm beleborzong -
a szél pihés, hízelgő simítását.
Kecsegtető, varázsos messze karok!...
Ó szél, ez a te mohó lihegésed
megmérhetetlen Végtelen, mely elnyel!...
Ah! Ah!... fekete malmok bicegve sietnek,
mint hogyha futnának utánam hártya-szárnyaikkal
hatalmas lábakon...
Ó szél, ez a te mohó lihegésed
megmérhetetlen Végtelen, mely elnyel!...
Ah! Ah!... fekete malmok bicegve sietnek,
mint hogyha futnának utánam hártya-szárnyaikkal
hatalmas lábakon...
Ott a Hegyek most az utamra dobják
szendergő frissességük köpenyét.
Ott! Ott! nézd... annál a baljós fordulónál!...
Hegyek, ó szörnyű Állatok! ó Mammutok,
kik lomhán totyogtok, görbítve iszonyú hátatok,
már túlhaladtalak titeket... a semmibe rogytok,
a köd zavarába!... És alig-alig
hallom a döngést, a buta zöngést,
mérföldlépő csizmátok messze zuhogását!...
szendergő frissességük köpenyét.
Ott! Ott! nézd... annál a baljós fordulónál!...
Hegyek, ó szörnyű Állatok! ó Mammutok,
kik lomhán totyogtok, görbítve iszonyú hátatok,
már túlhaladtalak titeket... a semmibe rogytok,
a köd zavarába!... És alig-alig
hallom a döngést, a buta zöngést,
mérföldlépő csizmátok messze zuhogását!...
Azúrköpenyes, friss, messze hegyek!...
Holdfénybe derengő drága folyók!...
Homályos lankák! Az őrült szörny rohan
és elhagy benneteket is... Csillagok, én Csillagaim,
halljátok a futását, a durva zúgását,
acéltüdeje örökös pöfögését?
Én állom a versenyt... ti Véletek, én Csillagaim!...
Gyorsabban!... még gyorsabban!... előre, hajrá!...
Lazítsd a féket!... Nem birod?... Törd le!...
Hadd zúgjon a mótor, vágtasson a gépem!
Hurrá! A mocskos földet elhagyom!...
Szabad vagyok, az űrbe röpülök,
az ég arany ágyán,
a Csillagok szikrázó végtelenjén.
Holdfénybe derengő drága folyók!...
Homályos lankák! Az őrült szörny rohan
és elhagy benneteket is... Csillagok, én Csillagaim,
halljátok a futását, a durva zúgását,
acéltüdeje örökös pöfögését?
Én állom a versenyt... ti Véletek, én Csillagaim!...
Gyorsabban!... még gyorsabban!... előre, hajrá!...
Lazítsd a féket!... Nem birod?... Törd le!...
Hadd zúgjon a mótor, vágtasson a gépem!
Hurrá! A mocskos földet elhagyom!...
Szabad vagyok, az űrbe röpülök,
az ég arany ágyán,
a Csillagok szikrázó végtelenjén.
