Kosztolányi Dezső: ZARÁNDOK
zarándok,
csupán zarándok,
aki mindig
új utakon jár.
Legyek, míg élek,
zarándok,
más mesterség, más név se kell,
még nép se kell.
Legyek, míg élek,
zarándok,
csupán
zarándok.
Hogy el ne kérgesítsék itt a dolgok
se lelkemet, se testemet.
Egyszer haladjunk át mi mindenen,
egyetlenegyszer és könnyen libegve,
mindig
könnyen libegve.
taposni ugyanazt az ösvényt,
sem a bohóság dobogóját,
sem a templom kőlapjait,
hogy sohase
daráljuk,
akár a sekrestyés,
imánkat
s ne hajtogassuk, mint a vén ripacs,
a rigmusunkat.
A tétlenségbe megpihent ujj
tapintata finom marad,
jegyezte meg Hamlet Horatiónak,
látván,
mint ássa a sírt
s mint énekel eközben
a
sírásó.
tudjuk
a mesterségeket,
akkor
mi áhítattal
űzzük.
Hogy eltemessük halottainkat,
amint illendő,
akárki jó, akárki...
Csupán a sírásó nem.
mindannyian
értünk majd az igazságtevéshez,
mint az igaztevő
zsidó király.
Sancho, a fegyverhordozó is
és a paraszt is,
Pedro Crespo.
Csak el ne kérgesítsék itt a dolgok
a testet és a lelket.
Egyszer haladjunk át mi mindenen,
egyetlenegyszer és könnyen libegve,
mindig
könnyen libegve.
minden szelet,
érezzünk
minden eget,
költők,
sose daloljuk,
mindíg csak egy
nép életét,
mindíg csak egy kert
virágát.
Legyen minden
nép a miénk.
Legyen minden
kert a miénk.