Madách Imre: A hűtelen
A hűtelen
Korán sujtott a sors keze,
Más gyermekek míg vígadának,
Sírhantján ültem jó atyámnak,
Én árván síró gyermeke.
Más gyermekek míg vígadának,
Sírhantján ültem jó atyámnak,
Én árván síró gyermeke.
Nem hittem, hogy még lesz idő,
Melyből óhajtva vissza-vissza
Tekintsek könnyre, néma sírra,
Mint üdv után a szenvedő . . .
Melyből óhajtva vissza-vissza
Tekintsek könnyre, néma sírra,
Mint üdv után a szenvedő . . .
S úgy lett, mit üdvének nevez
Szivünk csak két rosszból a kisebb,
Mitől ma még borzadva retteg,
Talán egyetlen kincse lesz. -
Szivünk csak két rosszból a kisebb,
Mitől ma még borzadva retteg,
Talán egyetlen kincse lesz. -
Halvány a börtön mécse bár,
Kit sírfenékre élve tettek,
Jutalma mindkét életének
Üdvéért lenne ily sugár.
Kit sírfenékre élve tettek,
Jutalma mindkét életének
Üdvéért lenne ily sugár.
S mi még előtte rémül állt,
A tengereknek barna szirte
Lesz a hajósnak vágya, enyhe,
Ha a hajó fenékre szállt.
A tengereknek barna szirte
Lesz a hajósnak vágya, enyhe,
Ha a hajó fenékre szállt.
Óh, hogyha volna nékem is
Könnyem ! de férfikönny kiszárad.
Nem enyhül többé tőle bánat,
S ki nem sír, az vigaszt se hisz.
Könnyem ! de férfikönny kiszárad.
Nem enyhül többé tőle bánat,
S ki nem sír, az vigaszt se hisz.
Oltárul sír sem áll nekem
Emlékeül a hűtelennek,
Nem érzem csókját szellemének,
Mely összekötné még velem.
Emlékeül a hűtelennek,
Nem érzem csókját szellemének,
Mely összekötné még velem.
S hol vígaszt minden szív talál,
A síron túl sincsen reményem,
Ott is, ki itt feledt, a hűtlen
Egy más rokonlélekre vár.
A síron túl sincsen reményem,
Ott is, ki itt feledt, a hűtlen
Egy más rokonlélekre vár.
