Madách Imre: Önvád
Önvád
Én voltam a hibás magam, leány !
Téged ne nyomjon semmi szemrehányás !
Könnyelműen csupán én téptem el
Az édes rózsaláncot köztünk, nem más.
Téged ne nyomjon semmi szemrehányás !
Könnyelműen csupán én téptem el
Az édes rózsaláncot köztünk, nem más.
Magam szenvedjek érte büntetést!
És szenvedek, kebeledtől eltépve,
Mert a mennyből, mely ellen vétkezém,
Önakarat önkénytesen száműze.
És szenvedek, kebeledtől eltépve,
Mert a mennyből, mely ellen vétkezém,
Önakarat önkénytesen száműze.
Óh drága hölgy ! álbüszkeségből mért
Nem hallgattam keblemnek jobb szavára,
Bizalmasan és megbocsátva hűn
Tőled kérvén írt szívemnek bajára?
Nem hallgattam keblemnek jobb szavára,
Bizalmasan és megbocsátva hűn
Tőled kérvén írt szívemnek bajára?
Mért hallgatám meg suttogásukat
A közbenjárók vészes seregének
Kik két szív közt akként tolonganak,
Mint nap s föld közt gyászfellegi az éjnek,
A közbenjárók vészes seregének
Kik két szív közt akként tolonganak,
Mint nap s föld közt gyászfellegi az éjnek,
S táplálják a vak szörnyet gondosan,
Mely önkeblén pusztít, a félreértést,
Míg egy bizalmas szó, egy pillantás
Elvégzett volna köztünk minden kérdést.
Mely önkeblén pusztít, a félreértést,
Míg egy bizalmas szó, egy pillantás
Elvégzett volna köztünk minden kérdést.
Nem ferdült volna tiszta érzetünk
Hideg számítás ronda alkujává;
Nem volnék mint száműzött Ádám most,
Kinek az Édent önkeze bezárá.
Hideg számítás ronda alkujává;
Nem volnék mint száműzött Ádám most,
Kinek az Édent önkeze bezárá.
Mit adhatsz még, mit adhatsz most nekem ?
Nem hozhatsz vissza egy sugárt a multból.
Adj hát egy könnyet útitársamul,
Hogy álmodjam rólad s elmult napokról.
Nem hozhatsz vissza egy sugárt a multból.
Adj hát egy könnyet útitársamul,
Hogy álmodjam rólad s elmult napokról.
