Madách Imre: Borbálához
Borbálához
I
Ohajtanám, egész világ
Hogy ossza hő szerelmemet,
Azt illatozza a virág,
Azt hirdessék a gyors szelek;
A napsugár, a csillagok,
Minden... némán csak én legyek,
Mert hogyha szólni akarok,
Szivem szorul, szavam remeg.
Hogy ossza hő szerelmemet,
Azt illatozza a virág,
Azt hirdessék a gyors szelek;
A napsugár, a csillagok,
Minden... némán csak én legyek,
Mert hogyha szólni akarok,
Szivem szorul, szavam remeg.
II
Óh, hogyha e csók forró léhe
Eltartana egy századot,
Melyet rejt, míg ki nem merítne
Minden bűbájt, varázslatot,
Eltartana egy századot,
Melyet rejt, míg ki nem merítne
Minden bűbájt, varázslatot,
Ha karjaidnak ölelése
Mennyország lenne, kedvesem :
Remegnék, tán előbb telik le
Az is nálad, bár végtelen.
Mennyország lenne, kedvesem :
Remegnék, tán előbb telik le
Az is nálad, bár végtelen.
Néhány futó perc birtokom csak,
Amily futók, oly boldogok -
Mert e percekben századoknak
Üdve s egész egy menny ragyog.
Amily futók, oly boldogok -
Mert e percekben századoknak
Üdve s egész egy menny ragyog.
III
Szeretjük egymást, kedvesem,
Szeretjük egymást végtelen,
S mégis csak búsohaj,
Mi játszi dal s rózsák helyett
Végigzokog utunk felett,
Mint sorstól gunykacaj.
Szeretjük egymást végtelen,
S mégis csak búsohaj,
Mi játszi dal s rózsák helyett
Végigzokog utunk felett,
Mint sorstól gunykacaj.
Szivem, mint elkényeztetett
Gyermek, sohsem elégedett;
Többet, többet ohajt -
A félbírásnak kínja öl,
Fut a jelen, jövőm gyötör
S felhőt fölémbe hajt.
Gyermek, sohsem elégedett;
Többet, többet ohajt -
A félbírásnak kínja öl,
Fut a jelen, jövőm gyötör
S felhőt fölémbe hajt.
Te meg, mint félénk röpke méh -
Egy árny, egy semmi jő elé.
S azonnal elriad -,
Bezárod nyíló kebledet
A sugárnak, mely éltetett,
Egy hűs szelet miatt. -
Egy árny, egy semmi jő elé.
S azonnal elriad -,
Bezárod nyíló kebledet
A sugárnak, mely éltetett,
Egy hűs szelet miatt. -
Ha majd e dús kor elveszett,
Mosolygunk önmagunk felett,
Hogy oly balgák valánk;
De e mosolyban könny ragyog.
És a világ kacagni fog,
Melyért azt áldozánk.
Mosolygunk önmagunk felett,
Hogy oly balgák valánk;
De e mosolyban könny ragyog.
És a világ kacagni fog,
Melyért azt áldozánk.
