Madách Imre: Isten veled
Mely illatot s színt tőle nyer csupán;
Szerettelek, s szerelmem boldogsága
Volt, hogy nélkűlem hervadnál korán.
S te hold valál, szelíd sugáru hold,
Mely fénypalástot ölt a tengerárra,
S ha elborúl, vele minden kiholt.
Rád bíztam nyugton minden kincsemet,
Mit megkimélt még szűm hajótörése,
Melyet jégkeblek bércén szenvedett.
Mely az imént világokat ölelt,
Kicsiny leányka, most hozzád szegődve
Kebledben egy új jobb világra Ielt.
Mint a hajós, ha régvárt partra jő,
S mint szellő, lelked fog körüllebegni,
Mely jobb, nemesb, mint minden földi nő.
De mégis nő. Szeretsz, amint szokás,
Mosolygsz, midőn tán örömet sem érzél,
Sírsz és könyűd bánatredőt sem ás.
Akárminőt, s nélkűlem is megélsz,
Hold vagy, s ha küldesz a vad tengerárnak
Gyászt vagy mosolyt, csak játékot cserélsz.
De óh jaj annak, akit az vezet,
Hideg sugára hűtelen kisérő,
Midőn vihar kél a hajó felett.
Csak az hibás, ki bennök többre les;
Isten veled, lány! a költő őrült csak,
Ki párt magának e földön keres. -