Madách Imre: Csak el, csak el !
Csak el, csak el !
Csak el, csak el az emberek köréből,
Ki a szabadba - búcsunkat ne lássa
Hideg kiváncsiság - hisz életünkből
Úgyis legtöbb fogy vesztegetve másra !
Ki a szabadba - búcsunkat ne lássa
Hideg kiváncsiság - hisz életünkből
Úgyis legtöbb fogy vesztegetve másra !
E néhány percet éljük hát magunknak,
S az őszi est velünk mosolyg, velünk sír -
Az emberek más baján csak mulatnak,
Megérteni csakis rokonérzés bír.
S az őszi est velünk mosolyg, velünk sír -
Az emberek más baján csak mulatnak,
Megérteni csakis rokonérzés bír.
Nézd lány, mi tiszta, nézd, mi csendes az est,
Mint hogyha a nyár végbucsúkat intne,
Aztán hideg lesz, ily múló varázst fest
Ez a búcsú is, lányka, életemre.
Mint hogyha a nyár végbucsúkat intne,
Aztán hideg lesz, ily múló varázst fest
Ez a búcsú is, lányka, életemre.
Ládd, hogy csillámlik a deres mezőség
S itt-ott feledve még egy kis virág áll,
Ha látod, hogy mosolygok mostan is még,
Az ragyogó dér, az csak ily virágszál.
S itt-ott feledve még egy kis virág áll,
Ha látod, hogy mosolygok mostan is még,
Az ragyogó dér, az csak ily virágszál.
Ellebben, s megmarad az árva élet,
Óh jaj, miért ismertem nála jobbat !
Ez megkettőzteté a veszteséget, -
Szerelmes lelked ígéret-országát.
Óh jaj, miért ismertem nála jobbat !
Ez megkettőzteté a veszteséget, -
Szerelmes lelked ígéret-országát.
Nézd, hogy megcsendesült a szós patakcsa !
Hajdan virágok néztek tűkörébe,
Talán halálhírrel vagyon beírva
A rajta úszó sárga falevélke.
Hajdan virágok néztek tűkörébe,
Talán halálhírrel vagyon beírva
A rajta úszó sárga falevélke.
Nekünk írá-e a természet aztat?
Nem, nem, remény int, látod, a magasból,
Sejtéstől űzve szállanak a darvak
S bizton regélnek már az új tavaszról.
Nem, nem, remény int, látod, a magasból,
Sejtéstől űzve szállanak a darvak
S bizton regélnek már az új tavaszról.
A rétet szivárványháló borítja,
Fent szellő játszik tünde fonalakkal.
Talán az égből nyúlnak így alá, hogy
Földünket összekössék szebb honukkal.
Fent szellő játszik tünde fonalakkal.
Talán az égből nyúlnak így alá, hogy
Földünket összekössék szebb honukkal.
De a szivárvány futva fut előlünk
S deres füvet hagy csak bús lépteinknek,
A fényes szálakat nem vonja földünk,
S ki tudja, merre, újra ellebegnek. -
S deres füvet hagy csak bús lépteinknek,
A fényes szálakat nem vonja földünk,
S ki tudja, merre, újra ellebegnek. -
Óh lány! szerelmünk is ha ily ezüstszál,
Ilyen szivárvány a kopár mezőn csak,
Mely égből szállt Ie, megbüvöl, de elszáll,
Mert nem való e föld rideg porának!
Ilyen szivárvány a kopár mezőn csak,
Mely égből szállt Ie, megbüvöl, de elszáll,
Mert nem való e föld rideg porának!
