Madách Imre: Epedő szerelem
Epedő szerelem
Mind csak mese, mind csak mese,
Amit költőink énekelnek,
Dícséretére epedő,
Eszményi, tiszta szerelemnek.
Amit költőink énekelnek,
Dícséretére epedő,
Eszményi, tiszta szerelemnek.
Nem ég a legszebb láng soká,
Ha táplálékot nem találhat,
Bolond, ki cél nélkül csatáz,
Míg elfáradva összeroskad.
Ha táplálékot nem találhat,
Bolond, ki cél nélkül csatáz,
Míg elfáradva összeroskad.
S ha már könyörgve porba hull
A föld ura - leány elébe,
Méltó, hogy keble édenét
Ez is legott megossza véle.
A föld ura - leány elébe,
Méltó, hogy keble édenét
Ez is legott megossza véle.
Kinek lelkéből már kihalt
Ez öntudatnak bűszkesége,
Nem érdemes, hogy fériú,
Nem érdemes a lány kegyére.
Ez öntudatnak bűszkesége,
Nem érdemes, hogy fériú,
Nem érdemes a lány kegyére.
S a lány szivében hogyha nincs
E szent törvénynek öntudatja,
Szeresse lánytársát, hisz azt
Eszményi tisztán imádhatja.
E szent törvénynek öntudatja,
Szeresse lánytársát, hisz azt
Eszményi tisztán imádhatja.
Csak most szeretlek még nagyon,
Mióta, lányka, már enyém vagy,
Minden csók, minden ölelés
Szivemre újabb láng gyanánt hat.
Mióta, lányka, már enyém vagy,
Minden csók, minden ölelés
Szivemre újabb láng gyanánt hat.
