Madách Imre: A téli éj dicsérete
A téli éj dicsérete
Hadd énekelje más a dús tavaszt,
Ezer virágot, százhangú zenét,
Élvezze más a fényes napsugárt,
Csak hagyja nékem a zord téli éjt !
Ezer virágot, százhangú zenét,
Élvezze más a fényes napsugárt,
Csak hagyja nékem a zord téli éjt !
Tavaszt, madárdalt, fényes napsugárt
Enyhítni búnkat alkotá az ég,
A hosszú téli éj a szerelem,
A perc költészetének honja még.
Enyhítni búnkat alkotá az ég,
A hosszú téli éj a szerelem,
A perc költészetének honja még.
Kint zúg a szél, kicsiny szobám meleg,
Kandallómban ropogva ég a tűz,
Lágy pamlagon, dagadt párnák között
Magához engem édes lányka fűz.
Kandallómban ropogva ég a tűz,
Lágy pamlagon, dagadt párnák között
Magához engem édes lányka fűz.
Átérezzük, hogy egymásért vagyunk,
El van szakítva tőlünk a világ,
Nincs fesz közöttünk, nincs hideg szabály,
Nem üldöz részvét, nem kíváncsiság.
El van szakítva tőlünk a világ,
Nincs fesz közöttünk, nincs hideg szabály,
Nem üldöz részvét, nem kíváncsiság.
A boldogság, mi egyikünkben él,
A másiknak valódi kéjt szerez,
Nem mint kivül, hol egynek élve, ah,
Más számtalannak szörnyű pokla lesz.
A másiknak valódi kéjt szerez,
Nem mint kivül, hol egynek élve, ah,
Más számtalannak szörnyű pokla lesz.
S míg egybevetve sok rossz érdeket
Az összepántolt szív csak tönkre jut,
Te nem keressz bennem hírt, kincseket,
Te nem szeretsz mást, mint a férfiút.
Az összepántolt szív csak tönkre jut,
Te nem keressz bennem hírt, kincseket,
Te nem szeretsz mást, mint a férfiút.
Ölelj meg, lány, ölelj meg újolag,
Engedd csókolnom forró kebledet !
Mely emberek közt olyan szépen áll,
Karomban hagyd el szent szemérmedet !
Engedd csókolnom forró kebledet !
Mely emberek közt olyan szépen áll,
Karomban hagyd el szent szemérmedet !
Itten hatalmasb istenség honol,
Ez istenség, tudod, a szerelem,
Mely bájleplével mindent eltakar.
Eltűr, de hogy hideg légy, lányka, nem.
Ez istenség, tudod, a szerelem,
Mely bájleplével mindent eltakar.
Eltűr, de hogy hideg légy, lányka, nem.
Szorulj hozzám idább még, kedvesem,
Hadd hallgatom szived veréseit,
Míg bájgyűrűként gömbölyű karod
Hullámozó kebled körül kerít.
Hadd hallgatom szived veréseit,
Míg bájgyűrűként gömbölyű karod
Hullámozó kebled körül kerít.
Beszéljünk halkan édes dolgokat,
Csókkal vegyítve észrevétlenűl,
Míg suttogásunk olykor megszakad
S álomképekkel együvé vegyűl.
Csókkal vegyítve észrevétlenűl,
Míg suttogásunk olykor megszakad
S álomképekkel együvé vegyűl.
Te elszunnyadtál, én féléberen
Még hallgatom lassú lélekzeted,
Még élvezem, ha álmod gondtalan
Leleplez egy-egy újabb kellemet.
Még hallgatom lassú lélekzeted,
Még élvezem, ha álmod gondtalan
Leleplez egy-egy újabb kellemet.
Kebled kéjhalmihoz hajtom fejem,
S lélekzetem köztük felforralom,
Hajfürteid behálózzák kezem,
Gyöngén kibontom, s végigjártatom
S lélekzetem köztük felforralom,
Hajfürteid behálózzák kezem,
Gyöngén kibontom, s végigjártatom
Szép termeted hullámalakjain,
Minőket művész legszebb álrna szűl.
De nem, de nem - a legszebb álom is
Nem vonzhat így, így által nem hevűl.
Minőket művész legszebb álrna szűl.
De nem, de nem - a legszebb álom is
Nem vonzhat így, így által nem hevűl.
S midőn tökélyök gazdag érzete
Kéjmámorban ringatja lelkemet,
Míg lassudan álom veszen körűl
Folytatva a felséges képeket;
Kéjmámorban ringatja lelkemet,
Míg lassudan álom veszen körűl
Folytatva a felséges képeket;
Ha istenek egébe szállanék,
Tán észre sem venném a változást. -
De óh igen, csókod hiányzanék,
S ezért az ég ncm ád kárpótolást.
Tán észre sem venném a változást. -
De óh igen, csókod hiányzanék,
S ezért az ég ncm ád kárpótolást.
