Madách Imre: Hagyj el
Hagyj el, még jókor van talán!
Itt reng a föld, villám cikáz
Kedvelted árva homlokán.
Neked, te gyönge rózsaszál,
Reszketnél keblemen, szivem
Vihardús dobbanásinál.
Hová a szélvész míg elér,
Halkan sugó szellő leszen,
Virágról mely virágra tér.
Viharja hogyha megjelen,
Tündér fátyol lepi s nekünk
Még fáj, de fáj oly édesen.
Neked, leány, én enyhülök,
Hogy téged lágyan foly körűl,
Mi itt körűlem mennydörög,
Mert egybe nem köt végzetem,
Mely vad viharként összetör
Mindent, amit ölel kezem.
És pilleszárnyu angyalok.
Velem - sötétség és halál,
Én testesült átok vagyok.