Madách Imre: Lujzához
Lujzához
Mit keressz te, lány, e gyógyvizeknél
Dúsan ifjuság- és kellemekben,
Nem lehet, hogy a halálnak árnya
Tégedet, lány, eltakarni merjen. -
Dúsan ifjuság- és kellemekben,
Nem lehet, hogy a halálnak árnya
Tégedet, lány, eltakarni merjen. -
Szellem vagy te, testet mely azért ölt,
Hogy nyilatkozhassék a világban.
És a test átszelleműle benned,
Mint a fa - a ragyogó virágban.
Hogy nyilatkozhassék a világban.
És a test átszelleműle benned,
Mint a fa - a ragyogó virágban.
Hogyha már te is sírhoz közelgesz,
Érettnek kell lenni a halálra
Az egész világnak - s oh jaj, oh jaj !
Mégis úgy van - szűm borzadva látja.
Érettnek kell lenni a halálra
Az egész világnak - s oh jaj, oh jaj !
Mégis úgy van - szűm borzadva látja.
Elveszesz - nem hervadó virágszál -
Meteór, mely sugározva hal meg.
Egy-egy élet ára a pirosság,
Arcodon, s mely környez, az igézet. -
Meteór, mely sugározva hal meg.
Egy-egy élet ára a pirosság,
Arcodon, s mely környez, az igézet. -
Érzed-é, te, oh kedves leányka,
Hogy jegyese vagy már a Halálnak,
Azt hiszem, nem érzed, enyelegni,
Mosolyogni néha hogyha látlak.
Hogy jegyese vagy már a Halálnak,
Azt hiszem, nem érzed, enyelegni,
Mosolyogni néha hogyha látlak.
Ah, de hogyha elmerengsz az űrben
Kis kezed kezem között feledve -
Hozzám símulsz és megrendül ajkad,
Mintha némán hívnál védelemre,
Kis kezed kezem között feledve -
Hozzám símulsz és megrendül ajkad,
Mintha némán hívnál védelemre,
Kéjjel szívod a napnak sugárát
S ifjú lelked a jövőbe nem jár,
Hallgatsz, hogyha én festem varázsát -
Látom, érzed, az nem a miénk már.
S ifjú lelked a jövőbe nem jár,
Hallgatsz, hogyha én festem varázsát -
Látom, érzed, az nem a miénk már.
Egy titok van mindkettőnk szívében
S egymástól takarjuk kímélettel,
Mosolyogva, mint ha a sötét sírt
Jó barát virágokkal födé el.
S egymástól takarjuk kímélettel,
Mosolyogva, mint ha a sötét sírt
Jó barát virágokkal födé el.
