Madách Imre: Viszontlátás
S elválásunk kínja csak nekem jutott,
Hittem, hogy szerető férj karában
Kebled, mint hajós a révben, megnyugodt.
Régi kedv helyett most hervadást lelek,
Boldogság helyett könnyben ragyognak
A hajdan vidám, most lankadó szemek.
S hangod sír most, mint az árva őszi szél,
Kebled hervadó virágin, melyek
Oly dúsan nyílának, ahogy szeretél.
Óh nő, mondd, mi hát, mi ily korán hervaszt;
Vagy nem ifjúság, de szerelem volt,
Mely reád bűvölte akkor a tavaszt ?
Rózsáit, de a gyászt, mely felette űl;
A rózsák másnak nyílnak, de a gyász
Értem áll ott, engem illet egyedűl.