Madách Imre: Emlékezés az első szerelemre
Emlékezés az első szerelemre
Ringass, ringass pille szárnyú képzet,
Mult idők álmába vissza-vissza !
Lengjen egyszer még előmbe képed
Első szerelem, te ég leánya !
Mult idők álmába vissza-vissza !
Lengjen egyszer még előmbe képed
Első szerelem, te ég leánya !
Látom őt, gyermek még s hajadon már,
Gyászat ölte s vitték társaságba, . . .
Bábja mától rá már hasztalan vár
Kis testvérét hogy temetni látta.
Gyászat ölte s vitték társaságba, . . .
Bábja mától rá már hasztalan vár
Kis testvérét hogy temetni látta.
Reszketett a sok idegen arctól,
A vígasz meg úgy sajgott szívében;
Semmi jót sem várhatott azoktól
Kik testvérét most vivék ki épen.
A vígasz meg úgy sajgott szívében;
Semmi jót sem várhatott azoktól
Kik testvérét most vivék ki épen.
Én ülék csak mellé néma ajkkal,
Sirdogáltunk együtt s felmosolygánk;
Nem kötöttünk frígyet nagy szavakkal,
S öntudatlan már is frígyben állánk.
Sirdogáltunk együtt s felmosolygánk;
Nem kötöttünk frígyet nagy szavakkal,
S öntudatlan már is frígyben állánk.
Érzé, ő nélkűlem árva lenne,
Érzém én is, hogy védője lettem,
S a kicsiny fázó hogy átmelengne
Szánakozva e kebelbe vettem.
Érzém én is, hogy védője lettem,
S a kicsiny fázó hogy átmelengne
Szánakozva e kebelbe vettem.
*
Nőtt a lány, tükröt kezdett keresni,
Tükröt leltem én a lány szemében.
Ő virágbokrétát ment ki szedni,
Én madárzenét hallgatni mentem.
Tükröt leltem én a lány szemében.
Ő virágbokrétát ment ki szedni,
Én madárzenét hallgatni mentem.
S mert madárkák ottan hangicsálnak,
Hol virágok gazdagon teremnek,
Hogyha lépteink találkozának,
Arról csak madár s virág tehetnek.
Hol virágok gazdagon teremnek,
Hogyha lépteink találkozának,
Arról csak madár s virág tehetnek.
Mint delejtű vágy és öntudatlan
Vonja egymást s együtt megpihennek,
Vágyunk sem volt más, minthogy nyugodtan
Egymás mellett nézzünk a nagy égnek.
Vonja egymást s együtt megpihennek,
Vágyunk sem volt más, minthogy nyugodtan
Egymás mellett nézzünk a nagy égnek.
Ott ülénk az ingó puha fűben
Kis szerencse koszorút kötözve,
Nem mondók, de szűnk érzette híven
Mindenik hogy mit gondolt felette.
Kis szerencse koszorút kötözve,
Nem mondók, de szűnk érzette híven
Mindenik hogy mit gondolt felette.
Melegen nézett a nap reánk le,
Mink meg egymásnak szemébe néztünk,
S nem tudók, hogy szem vagy napsugár-e,
Amitől úgy általmelegedtünk.
Mink meg egymásnak szemébe néztünk,
S nem tudók, hogy szem vagy napsugár-e,
Amitől úgy általmelegedtünk.
Végre a leszálló est űzött szét;
Azt hivők temérdeket beszéltünk,
S hallgatók csak szíveink verését,
S hallgatván egymás szemébe néztünk.
Azt hivők temérdeket beszéltünk,
S hallgatók csak szíveink verését,
S hallgatván egymás szemébe néztünk.
*
A lány báji mind inkább feseltek,
Mindenik bájt már születni láttam,
S úgy érzém, mind általam teremtek,
Mindenikre olyan büszke voltam.
Mindenik bájt már születni láttam,
S úgy érzém, mind általam teremtek,
Mindenikre olyan büszke voltam.
Őrizém őt szellőtől, sugártól,
Féltem, hogyha másnak nyilni látom,
S mégsem tudtam semmit is a vágyról,
A lánykát hogy bírni én ohajtom.
Féltem, hogyha másnak nyilni látom,
S mégsem tudtam semmit is a vágyról,
A lánykát hogy bírni én ohajtom.
Szerelemmel tölt be már az égtől
Föld poráig a világ egészen,
És nem ismerők azt még nevéről,
Csak mint Istent százezer müvében.
Föld poráig a világ egészen,
És nem ismerők azt még nevéről,
Csak mint Istent százezer müvében.
S szentségsértő nyelv ha tán kimondja
E nevet; megdöbbenünk reája,
S mint virágot őszi szél, ha rontja,
Elporlik szivünk üde zománca.
E nevet; megdöbbenünk reája,
S mint virágot őszi szél, ha rontja,
Elporlik szivünk üde zománca.
*
Folyt a kor ez öntudatlan üdvben,
Hej, de mi nem érezők folyását !
Ifju szívnek holnap és ma nincsen,
Hogy kitűzze a hajnal határát,
Hej, de mi nem érezők folyását !
Ifju szívnek holnap és ma nincsen,
Hogy kitűzze a hajnal határát,
Melyet ébredő lelkünk elé fest,
S jött a búcsú, nékem szólni kellett,
Átkaroltam egyszer még a kedvest,
Ajkam ajkára csókot lehellett.
S jött a búcsú, nékem szólni kellett,
Átkaroltam egyszer még a kedvest,
Ajkam ajkára csókot lehellett.
Már merész terv hívott, hogy kivánjam,
Menni kell, merre a lélek űz, hajt;
S csendesen gondoltam csak magamban :
Lányka, boldog, aki boldogít majd.
Menni kell, merre a lélek űz, hajt;
S csendesen gondoltam csak magamban :
Lányka, boldog, aki boldogít majd.
Óh, de amint csókomnál először
Ellenkezve elpirult szerényen,
Hangja elhalt a nagy szívveréstől
S hosszabb volt a csók, mint volt különben.
Ellenkezve elpirult szerényen,
Hangja elhalt a nagy szívveréstől
S hosszabb volt a csók, mint volt különben.
Érezém, hogy akit oly kicsínyen,
Árván vettem egykor e kebelbe,
Úgy megnőtt, hogy bétölté egészen
És nélkűle árva szűm leendne.
Árván vettem egykor e kebelbe,
Úgy megnőtt, hogy bétölté egészen
És nélkűle árva szűm leendne.
Érezém, testvéri csók nem úgy ég,
Mint amelytől így kigyúla arca,
És a boldog tán én is lehetnék,
Kit majd boldogítand a leányka.
Mint amelytől így kigyúla arca,
És a boldog tán én is lehetnék,
Kit majd boldogítand a leányka.
*
Elrohantam mégis; intve inte
Ragyogó harc izgató varázsa,
A zajgó lét ismeretlen élve
Elborított, mint tengernek árja.
Ragyogó harc izgató varázsa,
A zajgó lét ismeretlen élve
Elborított, mint tengernek árja.
A csörömpölő nap mámorában
Elfásultnak hittem már e keblet;
Ah, de éjjel! álom szállt le hozzám
S benne a lány arca ott derengett.
Elfásultnak hittem már e keblet;
Ah, de éjjel! álom szállt le hozzám
S benne a lány arca ott derengett.
Vissza-visszavont szellemkarokkal,
Könnyet ejte az örömpohárba -
Szemrehányás társult a mosollyal.
Óh jövök, íövök lelkem virága !
Könnyet ejte az örömpohárba -
Szemrehányás társult a mosollyal.
Óh jövök, íövök lelkem virága !
*
Megjövék, nászünnepet találtam,
Bokrétát nyujtottam az arának,
Reszketék és elsápadva láttam,
Harmat renge kelyhén a virágnak.
Bokrétát nyujtottam az arának,
Reszketék és elsápadva láttam,
Harmat renge kelyhén a virágnak.
Vajh mi harmatcsepp az, drága lány, hisz
A virágot nem hajnalban szedtem? -
Halvány lett ő, halvány lettem én is,
S most sugám először, hogy szerettem.
A virágot nem hajnalban szedtem? -
Halvány lett ő, halvány lettem én is,
S most sugám először, hogy szerettem.
Síri hang volt e most született szó
És emléke mégis milyen édes !
Kínja is ha már ily boldogító,
Mily végetlen üdvre lenne képes - -
És emléke mégis milyen édes !
Kínja is ha már ily boldogító,
Mily végetlen üdvre lenne képes - -
*
Óh, ha most sokat probált szivemmel,
Melyet meg nem ráz már bú viharja,
Mint a sziklát - ámde fényözönnel
A mosolygó nap sem aranyozza,
Melyet meg nem ráz már bú viharja,
Mint a sziklát - ámde fényözönnel
A mosolygó nap sem aranyozza,
Gondolok e csendes örömökre,
Mint a lepke hímes tünde szárnya,
Gondolok mind e szelíd keservre,
Édesebbre, mint az üdvnek álma,
Mint a lepke hímes tünde szárnya,
Gondolok mind e szelíd keservre,
Édesebbre, mint az üdvnek álma,
Ugy vagyok, mint agg, ki gyermekének
Játékát könnyel s mosolygva nézi,
Néki mindörökre elveszének,
S már többé varázsukat sem érti.
Játékát könnyel s mosolygva nézi,
Néki mindörökre elveszének,
S már többé varázsukat sem érti.
