Somlyó Zoltán: II. [MINDÉG EZEK AZ EMELETEK!]
és mindig előttem a lépcső.
Katonás, szigorú, furcsa jelek
s oly messze még, messze a végső.
mért megyek fel és miért le?
Életem lépcsőin meddig megyek,
míg választ kapok e miértre?
A falakon Krisztusok, bús Máriák
és pókhálós, céltalan szomoru szegek -
egy sorba ütött be a sors veletek...